Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Máért mielőbbi összehívását szorgalmazzák a határon túliak

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésének mielőbbi összehívását szorgalmazták a határon túli magyarok képviselői az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi budapesti ülésén.


Dátum: 2005-05-03 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:38.106489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ülésen a kormány határon túli magyarságot érintő politikájáról számolt be a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Szabó Vilmos közölte, hogy már kezdeményezték a Máért ülését előkészítő szakértői bizottságok összehívását.

Németh Zsolt (Fidesz), a testület elnöke az ülésen elmondta, hogy az államtitkártól levelet kapott, miszerint a következő Máért-re "az év közepén" kerülne sor.

Kocsi László (MSZP) ellenzéki képviselők javaslatára reagálva kijelentette, hogy több társával együtt nyitott egy állandó, határon túli országgyűlési bizottság felállítására.

A vita során felmerült a december 5-i népszavazás megítélése. Dudás Károly, a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnöke szomorúnak nevezte a történteket, de - mint mondta - most nincs mire várni, a Délvidék kritikus pillanatban van, ezért fontos lenne a kormány határozott kiállása az ott élő magyarok mellett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek