Új állampolgársági törvény: a bűntudat megnyilvánulása
A Fidesz minden olyan javaslatot támogat, amely megkönnyíti a határon túli magyarok életét, ám az előterjesztés pótcselekvés, "a bűntudat megnyilvánulása", amiért a kormánypártok "nemtelen eszközökkel" kampányoltak a kettős állampolgárság ellen a decemberi népszavazást megelőzően - mondta Szentgyörgyvölgyi Péter, a Fidesz vezérszónoka.
Dátum: 2005-05-03 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:38.400845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A javaslat bizonyos részeit érthetetlen nevezte, így például azt, hogy öt év múlva megszűnik a tartózkodási engedélye annak, aki a családegyesítés keretében került Magyarországra, de házastársa meghalt.
Pozitívumként beszélt a nemzeti vízum bevezetéséről, amely azért jelentős, mert megkönnyíti a határon túliak közlekedését a már EU-tag Magyarországra.
Ezt megelőzőleg Avarkeszi Dezső (MSZP) összefoglalva a javaslat legfontosabb elemeit elmondta: a jelenlegi 42 hónapról 19-20 hónapra csökkenti a határon túl élő magyarok állampolgárságának megszerzését. A módosítás értelmében a letelepedési engedély megszerzése után rögtön kérhető a honosítás, és a belügyminiszternek 12 hónapja van arra, hogy az államfő elé terjessze. Visszahonosítás esetén ez hat hónap - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu