A MÁV-tenderrel bukott a közlekedési tárca is
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja sajnálattal veszi tudomásul, hogy a közlekedést irányító kormányzat ismét megbukott egy állami közbeszerzési tender lefolytatása során.
Dátum: 2005-05-03 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:42.025963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megnyugvással vesszük tudomásul a Közbeszerzési Döntőbizottság döntését, bár nem örülünk annak, hogy a zavaros és átláthatatlan eljárás miatt meg kellett semmisíteni az állami vasúttársaság elővárosi szerelvényekre kiírt tenderének eredményét. A döntésen nem csodálkozunk, hiszen a MÁV sietős gyorsasággal leváltott vezérigazgató-helyettese korában már jelezte az eljárás során tapasztalt visszásságokat.
Nem értjük, hogy az a tárca, amelyik úton-útfélen a tisztességről szövegel, miért nem volt képes ezt az ország és a magyar vasút számára rendkívül fontos közbeszerzési eljárást átláthatóan és tisztán lebonyolítani. Bízunk abban, hogy a megismételt eljárást törvényesen és átláthatóan folytatják majd le.
Dr. Fónagy János
Munkacsoport-vezető
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Gazdasági Munkacsoport
Budapest, 2005. május 3.