Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiépülő diáknegyed Esztergomban

Két éve indult meg az az esztergomi beruházás, amely egységesebb városkép, és egy összefüggő diáknegyed kialakítására törekszik. A közeljövőben már a második középiskola költözhet be a felújított épületbe.


Dátum: 2005-05-03 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:44.977223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Néhány éve vetődött fel egy oktatási negyed gondolata Esztergomban, s lassan megkezdődhet az önkormányzati középiskolák összeköltöztetése a Kanonok soron. 2003-ban indult meg a beruházás, és a Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközépiskola már 2004 októberében birtokba vehette az épület egy részét. Hamarosan a Balassa Bálint Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola is elfoglalhatja kijelölt helyét a Bazilika közelében, annál is inkább, mivel a két említett intézmény július elsejétől összevonásra kerül, így már közös épületben folytathatnák munkájukat Balassa Bálint néven - tájékoztatta lapunkat Takács István, az esztergomi önkormányzat sajtószóvivője. Azt még nem lehet tudni, mikor is kerül sor pontosan a költözésre, mivel egyelőre csak a beruházási tervek születtek meg, a pontos ütemezést lehetetlen előre elkészíteni. A beruházásra az adott lehetőséget, hogy az egyház ugyan visszaigényelte épületeit, ám a Kanonok sorra nem tartott igényt, ehelyett megfelelő összegű kárpótlást kértek az államtól, az épület pedig továbbra is a város tulajdonában maradt. A Kis-Duna part épületeihez azonban ragaszkodott az egyház, így ebben az esetben az önkormányzat jutott pénzbeli kárpótláshoz az államtól. Ebből az összegből és a város saját forrásaiból igyekszik finanszírozni a kivitelezést. A további tervezési és kivitelezési munkálatokra közbeszerzési pályázatokat kell kiírni, és ez jelentősen lecsökkenti a beruházás sebességét, ám az idei közbeszerzési terv már tartalmazza ezeket a tételeket. Az egyház a későbbiekben tervbe vette, hogy saját intézményeivel töltené fel az időközben felszabaduló középiskolák épületeit. Erdő Péter felvetette annak a lehetőségét is, hogy egyházi segítséggel felsőoktatási intézményt telepítenének a Bazilika tövében található régi gyárépületbe. Ez azonban egyelőre távlati terv, így részletekről még nem számolhatunk be.

Forrás: Hídlap

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek