Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Központban a Szent Kereszt: Erdő Péter celebrálta a misét a péliföldszentkereszti búcsún

A keresztény hívők életében a keresztfa a központ. Ha itt, Péliföldszentkereszten egy darabját őrizzük Krisztus keresztjének, akkor központi helyen kell hogy legyen ez a pont egyházmegyénken belül is - mondta vasárnap ünnepi szentbeszédében Erdő Péter bíboros a péliföldszentkereszti Szent Kereszt búcsún.


Dátum: 2005-05-03 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:45.281980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Május 1-jén több ezer hívő kereste fel az ősi zarándokhelyet. Az ünnepi szentmisét a szabadtéri Golgota-oltárnál Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek együtt mutatatta be P. Havasi József szalézi tartományfőnökkel, Molnár Alajos esperessel, a szalézi atyákkal és a környék számos papjával. A szentmisén részt vett Habsburg Mihály főherceg és felesége is.

A prímás beszéde elején köszöntötte az édesanyákat, majd az ereklyék között a legbecsesebbnek számítót: a Szent Keresztet állította a figyelem központjába.

- A mai emberek is hittel közelednek a tárgyakhoz, tisztelik az ereklyék, mert azt tisztelik, akitől az ereklye van - a kereszt ereklyéje esetében magát Krisztust, aki a kereszten függött. És mi, emberek olyanok vagyunk, hogy látható, hallható, tapintható dolgokban érezzük meg leginkább a nagy titkokat is. Az ereklyetisztelet a szívünkhöz szól. Az ereklye korszerű. A mai ember is szereti a fontos tárgyakat, szereti azokat a helyeket, ahová újra és újra visszatalálhat, melyek központiak lehetnek egy egyén vagy egy közösség életében. - mondta Erdő Péter - Sokan azt hiszik, hogy a kereszténység valami filozófiai meggyőződés, aminek csupán logikai, elméleti tartalma van, de ez csak a felszín, mert a keresztény ember életében személyes kapcsolatról van szó Istennel és Jézus Krisztussal. Így nézzük a saját életünk nehézségeit is, egyén és közösség életében is mindig jelen van a kereszt, van szenvedés, van valódi és látszólagos kudarc. De hogyha Krisztushoz tudunk kapcsolódni, az ő keresztjéhez, akkor ez is értelmet nyer. Akkor az életünknek a legroszszabb, a legnehezebb, a legfájdalmasabb pillanatai sincsenek hiába, hanem a Jézus Krisztus iránti szeretetet erősíthetik meg. Ragaszkodjunk mi is Krisztus személyéhez, Krisztus keresztjéhez, és találkozzunk vele újra és újra, amikor az Oltáriszentséget imádjuk és magunkhoz vesszük! Így lehet a kereszt tisztelete Jézus személyes szeretete, és életünk megerősödése, életünk új értelmének forrása - fejezte be beszédét a prímás.

A péliföldszentkereszti zarándokhely szép példája a múlt és a jelen találkozásának, mivel az ősi kegyhely területén a szalézi atyák vezetésével dinamikusan fejlődő ifjúsági központ is működik, melynek programjaira az egész ország területéről érkeznek fiatalok. Ugyanúgy példaértékű a szalézi szerzetesek és a környék egyházmegyés papságának együttműködése is. A zarándokhely testi és lelki felüdülést kínál minden nyugalomra és kikapcsolódásra vágyó embernek, az élő hit, a nyugalom és a csend oázisa rohanó, zajos hétköznapjainkban.

***

A Gerecse lejtőjén, az erdő fái között, festői környezetben álló szerény kegytemplom nagy kincse egy pici szilánk, mely hiteles okirat tanúsága szerint az Úr Jézus keresztfájából való. Régen ezen a helyen több csoda és imameghallgatás történt, a kereszt iránti nagy hittel és bizalommal jöttek ide imádkozni az emberek. 1735-ben az akkori prímás, Eszterházy Imre kérésére XIV. Benedek pápa igazolta az ereklye hitelességét. A prímás ugyanebben az évben ünnepélyesen búcsújáróhellyé nyilvánította Péliföldszentkeresztet. A szalézi szerzeteseket Csernoch János prímás hívta be 1913-ban Olaszországból és bízta rájuk a kegyhelyet, melyet a szaléziak nagy szeretettel gondoznak ma is és megtesznek mindent, hogy a szétszórattatás hosszú évei alatt elszokott hívők búcsújáró kedve ismét visszatérjen.

Forrás: Hídlap

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek