Rekordmunkanélküliség után már közteherjegy is van
Az alkalmi munkavállalókat alkalmazó munkaadók a közteherjegy értékének 75 százalékát visszaigényelhetik majd személyi jövedelemadójukból - mondta Garzó Lilla, a munkaügyi tárca helyettes államtitkára kedden, sajtótájékoztatón, a kormány száz lépés politikájának keretében megvalósítandó egyik foglalkoztatáspolitikai intézkedés részleteit ismertetve. A Fidesz nem látja, hogy a kék munka program hogyan csökkenti a munkanélküliséget.
Dátum: 2005-05-03 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:49.451000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem látjuk, hogy ez a kék munka program hogyan csökkenti a munkanélküliséget" - reagált a bejelentésre Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A politikus a kormány gazdaságpolitikáját hibáztatta azért, hogy "az elmúlt évben 60 ezren vesztették el az állásukat".
"A kék munka erre nem kínál megoldást" - vélekedett.
Halász János az "ötlettelenséget és a tehetetlenséget" eltakarni kívánó pótcselekvésnek titulálta az intézkedést.
A fideszes politikus azt ajánlotta a kormánynak, hogy "ha valódi megoldást akar, vegye elő a Fidesz átfogó adócsökkentő javaslatát, amely hónapok óta a parlament asztalán van".
MTI - fideszfrakcio.hu