Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szlovák gazdasági csodáról ír a BBC

Északi szomszédunk gazdasági élete fejlődött a legdinamikusabban az elmúlt év során, az európai pénzek pedig valósággal elárasztják az országot. A BBC elemzése szerint Szlovákia hamarosan vezető pozícióra tehet szert a térségben - olvasható a hvg.hu honlapon.


Dátum: 2005-05-04 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:52.737418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külföldi befektetők idén előreláthatólag mintegy 2,2 milliárd euróval szállnak be a különféle szlovák fejlesztésekbe - ez duplája a 2004-es értéknek. A Világbank szerint Szlovákia üzleti szférája fejlődött tavaly a legtöbbet, s máris ahhoz a változáshoz hasonlítják, amelyen Írország gazdasága ment keresztül a kilencvenes években. Az olcsó munkaerő, az alacsony adók és a viszonylagos politikai stabilitás igen vonzóvá teszik az országot a beruházók számára.

2004-ben a szlovák kormány egyszerűsítette adórendszerét, s 19 százalékos egységes adót vezetett be, amelyet irigykedve szemlélnek nyugati szomszédai, Ausztria és Németország.

"A befektetők számára Szlovákia igen kedvező helyen fekszik" - nyilatkozta a BBC-nek Eugen Jurzyca, a szlovák Gazdasági Fejlesztési Központ munkatársa. "Emellett a kormány intézkedései, amelyekkel átalakították a munkavállalási rendszert, még vonzóbbá tették az országot a beruházások számára. Sokkal flexibilisebbek a feltételek, mint Nyugat-Európában, egyszerűbb felvenni a munkaerőt, s könnyebb megszabadulni a rosszul teljesítő alkalmazottaktól, nem beszélve arról, hogy a túlórákkal sincs annyi komplikáció."

Jelenleg Szlovákiában az autóipari befektetők a legnagyobb befektetők. Pozsonytól ötven kilométernyire létesült a Peugeot-Citroen egyik hatalmas ipartelepe, ám az építőmunkások továbbra sem pihennek, ugyanis hamarosan a térségbe települnek a Kia Motors, a Ford, a Hyundai, valamint a Volkswagen üzemegységei is. Az előrejelzések szerint Szlovákia két éven belül több autót fog gyártani a lakosság számához viszonyítva, mint bármelyik másik ország a Földön.

S nem csak az autógyártók érkeznek a régióba. "Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdtem itt dolgozni" - mondta Eric Assimakopoulos amerikai ingatlanfejlesztő, hozzátéve, hogy korábban nem is hallott Szlovákiáról. A görög származású üzletember többek között egy luxusszállodát is üzemeltet a szlovák fővárosban. "George Bush és az édesapja is lakott már nálunk" - meséli Assimakopoulos. "Elemeztük Szlovákiát és ennek a piacnak az adottságai sokkal jobbak voltak, mint a környező országokban" - magyarázta az üzletember. "Először is, kis területről beszélünk, amelynek közelsége Ausztriához és Németországhoz további előny, elsősorban az Európai Unió szempontjából. Talán Románia és Magyarország, sőt talán Ukrajna is megfelelő lehet a következő fázisban."

A nagy lelkesedés ellenére azonban egyelőre csak a főváros környékére összpontosulnak a beruházások. Az ország keleti felében gondok vannak az infrastruktúrával, emellett a munkanélküliség is magas, húsz százalékhoz közelít. Egyelőre még a pozsonyiak között is csupán korlátozott a lelkesedés azzal kapcsolatban, hogy Szlovákia lehet a régió legújabb gazdasági csodája.

"Nem sok mindent érzékelek a fellendülésből" - nyilatkozta a BBC-nek a 20 éves Petra. "Persze, egyszerűbb az utazás és könnyebb hitelkártyához jutni, de nagyjából ennyi. És egy csomó szép EU-zászló lengedezik a középületeinken."

"Az igazi változás akkor fog bekövetkezni szerintem, amikor nálunk is bevezetik az eurót" - tette hozzá a bankárként dolgozó 25 éves Nadia. "Addig nem hiszem, hogy a többi uniós ország egyenrangú félként kezelne minket."

A Szlovákiába látogató nyugat-európai turisták azonban jóval lelkesebbek, az osztrákok például szívesen járnak északi szomszédunkhoz is bevásárolni.

Szlovákia, az újonnan csatlakozott országokkal együtt az EU gazdaságának mintegy 4 százalékát adja. A szakértők szerint ez a szám növekedni fog, ahogy a befektetők egyre nagyobb számban érkeznek Kelet-Európába.

Forrás: hvg.hu

Kapcsolódó elemek