Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korrupció a szocialistáknál?

"Fontolgatom, hogy a nyilvánosság előtt (újság, rádió stb.) ügyészségen, rendőrségen beszámolok azokról a korrupciógyanús ügyekről, amelyekről tudomásom van. Ezt eddig csak azért nem tettem meg, mert bíztam az Országos Elnökség hathatós segítségében, támogatásában. Egyre inkább úgy látom, hiába" - áll Vass Barnabás levelében, amely a Reggel című lap mai számában olvasható teljes terjedelmében. Vass szocialista párti önkormányzati cégvezető volt, aki nemrégiben komoly pénzjutalmat kapott munkájáért, most mégis leváltották.


Dátum: 2005-05-04 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:53.037747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kőbányai szocialisták között dúló hatalmi harcról sokat mond el ez a levélrészlet. különösen annak tekintetében, hogy a hatályos jogszabályok kimondják: ha valakinek bűncselekményről van tudomása, akkor feljelentési kötelezettsége van az ügyben.

Teljes terjedelmében megtekinthető a levél és a cikk a Reggel szerdai számának 4. oldalán

Kapcsolódó elemek