Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szlovák államfő ellenzi a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát

Ivan Gasparovic szlovák államfő egy cseh lapnak nyilatkozva leszögezte, hogy nem fogja megengedni a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát. A Benes-dekrétumok a múltat jelentik. Megnyitásuk nem lenne szerencsés. A II. világháború eldöntötte, mit kell tenni azokkal, akik kiszolgálták a fasiszta rendszert. Az, amit a Magyar Koalíció Pártja a magyarországi politikusok támogatásával követel, ma Szlovákiában teljességgel elfogadhatatlan.


Dátum: 2005-05-04 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:53.349651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Benes-dekrétumokat a holocausthoz hasonlítani nagyon erős dolog" - állítja Gasparovic abban az interjúban, amelyet szerdán közölt a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap. A szlovák államfő kifejtette: azok, akik ma tiltakoznak és a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát követelik, gyakran azon a területen éltek, amely a bécsi döntés után magyar megszállás alatt volt, és az ott élő szlovákokkal szemben elfogadhatatlanul viselkedtek. A Benes-dekrétumok megnyitása ezért "ma rosszabb lenne a magyarok, mint a szlovákok számára". A Benes-dekrétumok felülvizsgálatát érintő kérdésre Gasparovic leszögezte: "Nem. Nem fogom megengedni."

Az elnök úgy véli: az a tény, hogy a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának politikusai ma a legmagasabb állami tisztségekben találhatóak, sokkal nagyobb mértékben jelenti a magyar kisebbség rehabilitációját, mint a Benes-dekrétumok megszüntetése vagy pedig egy bocsánatkérés, amelyet Bugár Béla, a MKP elnöke követel.

A II. világháború után kiadott Benes-dekrétumok alapján a csehszlovákiai németeket és magyarokat kollektív háborús bűnösnek nyilvánították, elvették állampolgárságukat, vagyonukat, majd hárommillió németet kitelepítettek az országból. Miután a magyarok kitelepítését a potsdami nagyhatalmi konferencia 1945 nyarán nem hagyta jóvá, a magyar kisebbség megsemmisítését Prága és Pozsony csehországi kényszermunkával, magyar-szlovák lakosságcserével és szlovákosítással próbálta elérni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek