Kaltenbach szerint mielőbb módosítani kell a választójogi törvényt
A választójogi törvényt mielőbb összhangba kell hozni az alkotmánnyal - figyelmeztetett a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa szerdán a parlament önkormányzati bizottságának ülésén.
Dátum: 2005-05-04 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:42:57.244376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kaltenbach Jenő az általa vezetett hivatal elmúlt évi beszámolója kapcsán hívta fel a figyelmet arra, hogy a jogszabály módosítása nem tűr halasztást, mert a késlekedés a jövő évi kisebbségi önkormányzati választás megtartását veszélyezteti.
"Meggyőződésünk szerint a 2006-ban esedékes választásokat nem lehet a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján alkotmányosan lebonyolítani" - áll a hivatal beszámolójában is.
Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés még 2003 decemberében, az uniós csatlakozásra való tekintettel módosította az alkotmány választójogot érintő fejezetét.
"Sajnos az alkotmánymódosítás nem járt együtt a választójogi törvény ezáltal alkotmányellenessé vált szakaszainak módosításával" - hívta fel a figyelmet.
Elmondta, a törvény jelenlegi szabályozása szerint ma egy kisebbségi önkormányzati választáson bárki lehet választó és bárki lehet választható is, ez pedig véleménye szerint ellentétes az alkotmánnyal, amely szerint csak az adott kisebbséghez tartozóknak lehet aktív és passzív választójoguk.
Kitért arra is, hogy a törvénymódosítás elhúzódása már éreztette hatását egy januári időközi választáson: az Alkotmánybíróság döntésére vár egy Békés megyei település önkormányzatának ügye, ahol az időközi választást a még hatályos törvény alapján bonyolították le. Közölte: véleménye szerint ez "alkotmányellenes képviselőtestületet eredményezett". A írásos beszámolóban ismertetett példából kiderült: a Csabaszabadiban szlovák kisebbségi jelöltként mandátumot szerzett képviselők mindegyike magyar nemzetiségű, sőt olyan személy is akadt köztük, aki korábban még azt is megkérdőjelezte, hogy szlovákok laknak a településen.
Az önkormányzati bizottság szerdán a kormány kérésére levette napirendjéről a törvény módosításáról szóló javaslatot. Egy, a neve elhallgatását kérő kormánypárti politikus az MTI-nek elmondta, a négypárti egyeztetések még tartanak a kétharmados parlamenti többséget igénylő törvény módosításáról. Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy valójában nem is a pártok között van vita, a tizenhárom magyarországi kisebbségnek kellene közös álláspontra jutnia abban: miként állapítható meg, ki tartozik egy adott nemzeti kisebbséghez.
Az a meghatározás, hogy valaki egy adott kisebbséghez tartozónak mondja magát kézenfekvőnek tűnik, de visszaélésekre adhat alkalmat - tette hozzá.
A kisebbségi ombudsman írásbeli beszámolójából, melyet a bizottság általános vitára alkalmasnak talált, az is kiderült: a kisebbségi önkormányzati rendszer közjogi jellegét meg kellene erősíteni. "A kisebbségi önkormányzat az egyetlen olyan alkotmányos szerv, amelynek sem törvényi definíciója, sem pontosan meghatározott feladatköre nincs" - indokolja javaslatát a hivatal.
MTI - fideszfrakcio.hu