Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bővíti a magyar adományokból Indonéziában építendő klinikát a Magyar Vöröskereszt

Az indonéz kormány kérésének eleget téve bővíti a szökőár sújtotta indonéziai Banda Aceh tartományban a magyar adományokból építendő kórházat a Magyar Vöröskereszt (MVK) - közölte a segélyszervezet főtitkár-helyettese szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2005-05-04 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:42:57.544984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az indonéz egészségügyi minisztérium tisztségviselői azt kérték a Magyar Vöröskereszttől, hogy az eredetileg járóbeteg-ellátásra tervezett, magyar adományokból épülő gyermekklinikát próbálják ötven ágyas kis kórházzá bővíteni - számolt be Banda Aceh-i látogatásának egyik eleméről Kató Ernő, az MVK főtitkár-helyettese.

Hozzátette: a bővítésre azért van szükség, mert a környéken sehol nincs kórház, "több száz kilométerről is oda hoznák a gyermekeket".

A segélyszervezet a magyar adományozóktól összegyűlt pénz egy részéből - mintegy 2,5 millió dollárból - a szökőár által leginkább sújtott Szumátra szigetén gyermekklinikát épít. Az építkezést az indonéz kormány által ingyen a magyar segélyszervezet rendelkezésére bocsátott területen 2005 harmadik negyedévében kezdik el, és várhatóan jövő májusban fejezik be.

Kató Ernő ugyanakkor cáfolta egy indonéz internetes portál azon értesülését, mely szerint az MVK a klinika létrehozásában együttműködne a belga és az osztrák vöröskereszttel.

Hangsúlyozta: az "utolsó fillérig" a Magyar Vöröskereszt kezeli a magyar adományozóktól érkezett pénzt, azt a nemzetközi vöröskereszt sem használja fel, hanem "a magyar-indonéz bilaterális kapcsolatok révén járunk el".

Egy indonéz internetes portálon hír jelent meg, mely szerint a Belga Vöröskereszt kezeli és gyűjti össze a magyar vöröskereszttől érkező adományokat, és hogy az MVK a kórház építésében együttműködik osztrák partnerével.

Kató Ernő cáfolta az osztrák vöröskereszttel való együttműködést is.

Kitért arra, hogy az indonéz egészségügyi szakemberek kérésének eleget téve kibővítik a gyermekklinikát, de az ötven ágyas kis kórház műszerellátásához a magyar orvosi műszergyártók segítségét kéri az MVK.

"A műszerek további 1,2 millió dollárba kerülnek, így 5-6 műszerfelajánlás a magyar gyártók részéről óriási segítség lenne" - fűzte hozzá.

Az MVK bővíti a Srí Lankára tervezett beruházást is - közölte a főtitkár-helyettes. Ott a 30 férőhelyes árvaház mellé orvosi rendelőt és óvodát építenek a magyar adományokból, 65 millió forintra emelve a korábban 40 millió forintosra tervezett segélyt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek