Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kettétört az űrszonda?

Feltehetően kettétört az az amerikai üstököskutató szonda, amelyet július 3-án indítottak útnak azzal a céllal, hogy 2003-ban randevút adjon két, a Föld felé közeledő üstökösnek. - Őszintén megmondom, igencsak borúlátó vagyok - közölte szombaton Robert Farquhar programigazgató, a marylandi Johns Hopkins Egyetem kutatója.


Dátum: 2002-08-17 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:58.477885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csaknem százhatvanmillió dollárt érő CONTOUR-nak (Comet Nucleus Tour) az előzetes menetrendnek megfelelően csütörtökön kellett leválnia a 225 kilométeres magasságú Föld körüli parkoló pályájáról és elindulnia két üstökös felé. A kitűzött időpont után azonban nem érkezett jelzés az űreszközről, és az irányítóközpontban napokon át nem tudták megmondani, vajon a szonda még a Föld körül kering-e, vagy már a bolygótól távolodva úti céljai felé tart.

Az arizonai Kitt Peak hegycsúcson létesített teleszkóp pénteken azonban olyan jeleket észlelt az üstököskutató kijelölt pályájának a körzetéből, amelyek két, egymással párhuzamosan futó "nyomvonalról" tanúskodnak. A földi központ szakemberei ebből arra következtettek, hogy a CONTOUR mintegy négyszázezer kilométeres magasságban elképzelhetően kettétört. A programigazgató közlése szerint a felvételek alapján a két darab egymástól hozzávetőleg 250

kilométernyire halad. Megerősítette, hogy az indítás óta nem sikerült kapcsolatot teremteni az űreszközzel. - Bizonyosságot azonban egyelőre nem közölhetek a sorsáról - tette hozzá.

A CONTOUR-nak az előzetes tervek szerint 2003. november 12-én az Encke, majd 2006. június 19-én a Schwassmann-Wachmann 3 üstököst kellett volna megközelítenie, mintegy 100 kilométeres közelségbe jutva a magjukhoz. Elhaladva mellettük fényképeket készített volna róluk, illetve méréseket végzett volna kómájuk kémiai összetételéről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek