Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendületben a lejtőn: ötödikként az adósságteher világranglistáján

Senki sem vitatja, hogy Magyarország 2002-ig a csatlakozó országok éllovasa volt. Szinte minden gazdasági mutatónk a legjobb vagy a legjobbak között volt. Az utóbbi három év alatt Magyarország a sereghajtók közé került. Ma már nem az a kérdés, hogy felzárkózunk-e Európa jobbik feléhez, átlagához, hanem hogy meg tudjuk-e akadályozni leszakadásunkat a közép-európai térségben.


Dátum: 2005-05-04 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:42:59.392321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2002-ben gyenge nemzeti érdekérvényesítése miatt bírálta a kormányt a Fidesz. Példaként a lengyel magatartást hozta fel.

Lengyelország az utolsó pillanatban képes volt elérni, hogy 1 milliárd eurót a csatlakozás megkönnyítése érdekében ne pályáztatás alapján használhasson fel, hanem szinte szabadon. Akkor Kovács László nagy hangon azt mondta, Magyarországnak ilyen adományokra nincs szüksége, mi anélkül is sikeresek leszünk. Nos, a lengyel történelemben még nem volt példa ilyen mértékű közvetlen támogatásra, Lengyelországban a gazdák most nem is panaszkodnak.

Szlovákiában ma áldják az Uniót, mert a szlovák agrárium a 2004-es évet - hosszú idő után először - nyereséggel zárta. A szlovákiai gazdák megkapták mind az EU támogatást, mind a nemzeti kiegészítést. Ugyanez történt Lengyelországban is.

Magyarországon a gazdák kénytelenek voltak traktorokkal vonulni Budapestre, hogy a kormány megértse: a jussukat ki kell fizetnie.

Magyarország minden makrogazdasági mutató alapján és minden jelentős nemzetközi minősítő intézmény értékelése szerint lefelé csúszik a lejtőn. Az előcsatlakozási SAPARD-támogatások felhasználásában 2000 és 2004 között Magyarországot megelőzte Lengyelország, Csehország, Litvánia, Bulgária. Románia társaságában a sereghajtók lettünk az Európai Bizottság adata szerint. A kelet- és közép-európai országok gazdasági növekedési ütemét összevetve a KSH adatai szerint hazánkat megelőzi Románia, Lettország, Litvánia, Észtország, Lengyelország, Szlovákia. Az ún. lisszaboni folyamat, vagyis a kormány által oly sokszor hangoztatott tudás alapú társadalom, versenyképes gazdaság megteremtése érdekében tett lépésekben hazánkat megelőzi Észtország, Szlovénia, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, ahogy arra a Deka Bank elemzői rámutattak.

A magas költségvetési hiány miatt "túlzott deficit eljárást" indított az EU Bizottság Magyarország ellen. Nem vagyunk egyedül, hiszen Görögország is hasonló gondokkal küzd - mondják a kérdést elkenni akarók. Ám arról hallgatnak, hogy Magyarország az egyetlen olyan állam, amely az önmaga által kijelölt hiánycélt sem képes elérni. Ma már az Európai Bizottság, a pénzügyi bizottság (ECOFIN), a Világbank, a Fitch hitelminősítő intézet, a Goldman Sachs befektetői tanácsadó intézet is rendszeresen említi a hatalmas magyar költségvetési hiányt. S az is nyílt titok már, hogy a Pénzügyminisztérium - és a dicstelenül távozó pénzügyminiszter - által bevezetett ún. konstruktív könyvelés, vagyis a hiány leplezése könyvelési trükkökkel, tovább nem tartható. Az igazságra fény derül, a király meztelen. Ma az adósságteher világranglistáján - a 1980-as évek után - ismét elöl vagyunk: 170 ország között az ötödik helyen. 2004-ben exportbevételeinknek 42 %-át költötte a kormány az államadóssággal kapcsolatos kifizetésekre a Napi Gazdaság cikke szerint.

Ezek után csodálkozhatunk-e annak a közvélemény-kutatásnak az adatain, amely összeveti az európai polgárok megelégedettségét, s amely szerint a magyarok 64 %-a elégedetlen életminőségével. Ez rosszabb, mint a lengyelek, csehek, észtek, szlovének adatai.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek