Gyanús Motim-privatizáció: ügyészségi bejelentést tesz a Fidesz
A tetthely-sorozat utolsó állomásán, Mosonmagyaróváron arra keresett választ Szijjártó Péter, hogy hová tűnt a MOTIM Rt. privatizációja során 339 millió forint. Bejelentette: a Fidesz a Legfőbb Ügyészséghez fordul az ügyben. Szijjártó Péter elmondta, hogy a MOTIM Kft-t 1996-ban privatizálta Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Altus Rt. és a GPS Kft.
Dátum: 2005-05-04 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:00.103283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Utóbbit a MOTIM - akkor még Kft. - három vezetője vette meg a tulajdonos Altus Rt-től és Gyurcsány Ferenctől a privatizációs folyamat idején, 1995 őszén. Beszámolt továbbá arról, hogy mindössze tizenhárom nappal a privatizációs folyamat lezárulta előtt, 1995. december 27-én az akkor még állami tulajdonban lévő MOTIM Kft. részesedést szerzett a GPS Kft-ben, amelynek törzstőkéje ekkor 30 millió forintról 370 millió forintra növekedett. A privatizációs eljárás végén, 1996 január 10-től az Altus Rt. és a GPS Kft. lett a vállalat új tulajdonosa.
"Még egy év sem telt el, és 1996. december 30-án az akkor már részvénytársasággá alakult MOTIM kiszállt a GPS Kft.-ből, és a cégbírósági adatok tanúsága szerint a MOTIM által befektetett 340 millió forintos üzletrészt a vállalat menedzsmentjének három egykori tagja összesen egymillió forintért vehette meg" - jelentette ki a képviselő.
Vajon kinek az érdekét képviselte a MOTIM Kft. menedzsmentje a privatizáció során?
Jól képviselték-e az állam érdekét, amely azt diktálta volna, hogy minél magasabb áron értékesítsék a vállalatot vagy a maguk és Gyurcsány Ferenc érdekeit tartották inkább szem előtt, hogy lehetőleg keveset kelljen fizetni a MOTIM Kft.-ért?
Jogosan adódik a kérdés, hogy tizenhárom nappal a cég privatizációja előtt miért emel a MOTIM törzstőkét bármely cégben, különösen a megvételére készülő és a menedzsmentje tulajdonában álló GPS Kft-ben?
Hogyan lehet az, hogy a cégbírósági adatok szerint a 340 millió forintot érő törzstőkerész egy esztendő alatt egymillió forintra értékelődik le?
Végül bejelentette: a Fidesz a Legfőbb Ügyészséghez fordul az ügy kivizsgálása érdekében. Hozzátette: úgy tűnik, hogy a MOTIM Kft. privatizációja során azt a privatizációs receptet alkalmazták, hogy "hogyan tegyünk közvagyont saját magánvagyonunkká úgy, hogy a lehető legkisebb mértékben kelljen használni a saját pénzünket, és lehetőleg az adófizetők pénze bánja ezeket a tranzakciókat".
Kép és szöveg: B.E.- Fidesz Webszerkesztőség