Románia nem tart igényt az árvízi védekezéshez felajánlott magyar katonai segítségre
Románia nem tart igényt az árvízi védekezéshez felajánlott magyar katonai segítségre, de köszönettel vették a szándékot - tájékoztatta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója az MTI-t szerdán.
Dátum: 2005-05-04 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:00.397204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Honvédség vezérkari főnöke, Havril András vezérezredes hétfőn jelentette be, hogy Magyarország a Tisza zászlóalj 250 katonáját és technikai eszközeit ajánlotta fel a romániai árvízi védekezéshez.
Bocskai István ismertetése szerint a román vezérkari főnök szerdán megköszönte a magyar felajánlást, azonban azzal nem élnek, mert úgy ítélték meg, hogy az árvíz elleni védekezéshez nincs szükség olyan jellegű katonai munkára, amelyhez igénybe tudnák venni a magyar felajánlást.
A felajánlott élelmiszersegéllyel kapcsolatban közölték, hogy azt kormányzati szinten kell kezelni, hiszen az nem a román hadsereg kompetenciája.
MTI - fideszfrakcio.hu