Ezentúl nem a pápa vezeti a boldoggá avatási szertartásokat
XVI. Benedek pápa úgy döntött, hogy nem ő fogja vezetni a jövőben a boldoggá avatási szertartásokat, hanem átruházza ezt a tevékenységet a boldoggá és szentté avatási kongregáció prefektusára, José Saraiva Martins bíborosra. A szentté avatást azonban a jövőben is maga végzi - jelentette szerdán az olasz média.
Dátum: 2005-05-04 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:01.285823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez az első jelentős változtatás XVI. Benedek hivatalba lépése óta. Elődje, II. János Pál mindig maga celebrálta a boldoggá avatási szertartásokat is.
Olasz lapok idéztek egy levélből, amelyet Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár (kormányfő) James Moynihan amerikai püspökhöz intézett, és amelyből kiviláglik a katolikus egyházfő változtatásra irányuló szándéka. "A jövőben a boldoggá és szentté avatási ügyek kongregációjának prefektusa vezeti a boldoggá avatásokat, amint ez VI. Pál koráig szokásos volt. A pápa fenntartja azonban magának a szentté avatási szertartások vezetését" - olvasható az Il Giornale című milánói lapban a levél egy részlete.
A következő boldoggá avatás május 14-én vagy 16-án esedékes a Vatikánban. Maria Anna Barbara Cope 1838 és 1918 között élt apáca boldoggá avatásának szertartását ezek szerint már Martins bíboros vezeti. (Maria Anna Barbara Cope leprások ápolásának szentelte életét a Hawaiihoz tartozó Molokai szigetén.)
MTI - fideszfrakcio.hu