Schröder megerősítette Ankara európai uniós kilátásait
Ankarai látogatásán a német kancellár szerdán ismét megerősítette Törökország esélyét arra, hogy idővel tagjává válhasson az Európai Uniónak.
Dátum: 2005-05-04 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:01.580286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gerhard Schröder a vendéglátójával, Recep Tayyip Erdogan kormányfővel folytatott tárgyalások után kijelentette: ha az ankarai kormány "határozottan" tovább halad előre a reformok útján, akkor bízhat abban, hogy "az uniós csatlakozási tárgyalások pontosan október 3-án megkezdődnek".
A kancellár szavai szerint a török EU-belépés "olyan fontos stratégiai döntés", amely nem lehet a függvénye a közvélemény-kutatások váltakozó eredményeinek. Schröder ezzel az Európában és Törökországban tapasztalható közhangulatra célzott. Európa számos országában a pártok jelentős része és a közvélemény is ellenzi Törökország felvételét az EU-ba, miközben az eurázsiai országban is erősödnek az "euroszkeptikus" hangok.
A német vendég, akit az ankarai és isztambuli sajtó egyértelműen "Törökország barátjának" nevez, nem mulasztotta el a "reformok lendületének" megőrzésére buzdítani vendéglátóit. A törökországi reformoknak társadalmi valósággá kell válniuk - hangoztatta Schröder.
MTI - fideszfrakcio.hu