A K2-re készülnek a Mount Everest magyar meghódítói
A Mount Everest első magyar meghódítói, a 2003. évi sikeres Gasherbrum-expedíciót követően újabb "nyolcezres csúcs" megmászását tűzték ki célul maguk elé. A csapat ezúttal a Karakorum-Himalájában lévő híres-hírhedt K2 8611m-es csúcsát szemelte ki magának.
Dátum: 2005-05-04 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:02.171493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az expedíció szervezői (Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László) elsődleges vágya, hogy a világ valamennyi nyolcezres csúcsán magyar zászló is loboghasson.
A legújabb feladatra a hazai élmezőny leggyakorlottabb mászóin kívül szlovák és horvát hegymászókat is meghívtak.
A sportemberek útjaik során rendszeresen filmet, fotót és előadásanyagot készítenek a magashegyek világáról, az egzotikus tájakról és emberekről, hogy hazatérve élménybeszámolókon toborozzanak újabb híveket a magas hegyek rajongóinak táborába.
A csapattal tart Szlankó Zoltán, operatőr-hegymászó is, akinek munkája ahhoz fog hozzájárulni, hogy a tévénézőket is egészséges életmódra biztassa, hazánkat pedig népszerűsítse a világban.
A hegymászók mozgását és az érdekes eseményeket a már bevált műholdas rendszerekkel, és a Magyar Hegymászó Szövetség kommunikációs irodáján keresztül, valamint médiapartnerek segítségével az érdeklődők is nyomon követhetik.
A nyolc fős expedíció 2005 június 15-én indul, míg visszaérkezését augusztus közepére tervezi.
fideszfrakcio.hu