Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A zengői radar ellen tüntettek

Az erőszak és a Zengőre tervezett NATO-lokátorállomás megépítése ellen demonstrált a Lehet más a világ Aktivistaklub Pécs belvárosában az erőszakmentesség világnapján, szerdán.


Dátum: 2005-05-04 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:03.953734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tiltakozunk az erőszak minden formája ellen, legyen az háború, terrorizmus, vagy egy tettlegességig fajuló családon belüli konfliktus - mondta Máté Balázs főszervező az MTI-nek a helyszínen, a Széchenyi téren, ahol mintegy húsz fiatal hangszeres zenével, énekkel és a békét hirdető transzparensekkel igyekezett felhívni a figyelmet ezen világméretű problémára.

A felsőoktatási hallgatók által a közelmúltban alapított szervezet aktivistája hangsúlyozta: hiszik, hogy a tolerancia növelhető és az erőszakos cselekedetek világszerte csökkenthetők.

Az aktivisták a demonstráció keretében szerda estétől csütörtök hajnalig a Zengőért virrasztanak a megyeszékhely főterén. A főszervező magyarázata szerint azért, mert a kormányzat továbbra is a Mecsek csúcsát tartja az első számú helyszínnek a katonai radarállomás megépítéséhez, így a védett környezetet továbbra is veszély fenyegeti.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek