Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titóra emlékeztek a néhai Jugoszlávia tagköztársaságaiban

Több százan érkeztek szerdán a volt Jugoszlávia egykori tagköztársaságából Belgrádba, hogy tisztelettel adózzanak a délszláv történelmi államalakulat teljhatalmú elnökének, a negyedszázada elhunyt Josip Broz Titónak.


Dátum: 2005-05-04 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:04.243841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zágrábból, Szkopjéból, Banja Lukából, Tuzlából, Bjelovarból és más városokból érkeztek Tito-rajongók a Belgrád legelőkelőbb negyedében, a Dedinjén található múzeumhoz, az úgynevezett Virágházhoz, hogy letegyék az emlékezés virágait a volt államfő sírjánál. Két elszánt macedón 13 napig gyalogolt Szkopjétól Belgrádig, tisztelettel adózva a 463 kilométeres menettel "Jugoszlávia legnagyobb fiának"; Tito szülővárosából, a horvátországi Kumrovecből tíz zarándok érkezett.

Tito unokája, Joska Broz úgy nyilatkozott a Beta hírügynökségnek, hogy a nagyszámú érdeklődő azt jelzi: mégiscsak van nosztalgia az emberekben. "A nép megértette, hogy az volt az igazi idő, a ami most történik, mindaz csak színjáték. Nincs többé államunk, nincsenek határaink, sem himnuszunk, sem zászlónk" - mondta Joska, utalva a nagyapja által létrehozott állam romjain megalakult "kis Jugoszláviára", amelyet idestova két éve Szerbia és Montenegrónak hívnak.

Bizonyos, hogy a Tito iránti rajongás negyed évszázad után is elevenen él sokakban, s talán erősödni is látszik, kiváltképpen azon népek körében, amelyek a legrosszabbul jártak Jugoszlávia szétesésekor. A Virágházat tavaly 32 ezren keresték fel, kétszer többen, mint az előző évben. A belgrádi média szerint szerdán Szarajevóban, Banja Lukában, illetve más boszniai városokban szirénák szólaltak meg pontban Tito halálának pillanatában, 15.05 perckor. Macedóniában és Horvátországban az antifasiszta és partizánszervezetek koszorúzták meg az államfő szobrait.

A belgrádi napilapok az évforduló napján tisztes terjedelemben számoltak be Titóról, de az írásokban inkább a tényszerű, ma már inkább mosolyogtatónak tűnő érdekességek vannak, s teljesen hiányzik a "békeidőket" visszasíró hang. A lapok Tito ellentmondásos személyiségéről írnak, s megemlítik, hogy a marsall még mindig a "történelem mérlegén" van. A belgrádi Politika elemzésében azt firtatta, hogy miért hallgatnak mind a mai napig a történészkutatók, s hogyan lehetséges, hogy senki se ment tovább annál, mint amit 1982-84 között kínkeservvel kiadott három kötetében írt róla Vladimir Dedijer, az államfő hivatalos életrajzírója és "udvari történésze".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek