Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Januártól csatlakoznak a bolgár és a román képviselők az Európai Parlamenthez

Az Európai Parlament vezető testülete, az elnökök konferenciája úgy döntött szerdán, hogy az EP-be megfigyelő státusban küldendő román és bolgár képviselők hazájuk csatlakozása előtt egy évvel, a jelen állás szerint tehát 2006 januárjában kezdhetik meg munkájukat Brüsszelben.


Dátum: 2005-05-04 19:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:05.177672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ők - akárcsak tavaly az egy éve belépett új államok, köztük Magyarország képviselői - a csatlakozás megtörténtével válnak teljes jogú EP-képviselővé.

Az EU-tagországok állam- és kormányfői decemberben döntöttek úgy, hogy áprilisban aláírják a csatlakozási szerződést Bulgáriával és Romániával, és a két ország 2007 első napjától tagja lesz az uniónak, ha a ratifikációs folyamat rendben lezajlik, és nem kell életbe léptetni a csatlakozás halasztását lehetővé tevő védzáradékot. A szerződést a múlt hét elején Luxemburgban aláírták, ezt követően hozta meg döntését most az EP vezetése.

Románia 35, Bulgária 17 képviselői mandátummal rendelkezik majd az Európai Parlamentben a bővítéssel kapcsolatos intézményes változásokról 2000-ben kidolgozott nizzai szerződés értelmében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek