Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Özönvíz Mádon

Egy férfi meghalt Mádon, amikor a hirtelen lezúdult víz magával sodorta, közeli rokona pedig rosszul lett, őt emiatt kórházba szállították - pontosította az MTI helyszínen lévő tudósítójának a Borsod megyei katasztrófavédelem vezetője a szerdai özönvíz halálos áldozatáról, egy eltűntjéről és két sérültjéről szóló korábbi információkat.


Dátum: 2005-05-05 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:06.987294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A víz legalább harminc házat veszélyeztetett, ezeket homokzsákkal védik, néhány épületben majdnem méter magasságban állt az ár, amely igen lassan vonul le, ugyanis az esti órákban is esik - közölte Rétközi Ferenc tűzoltó ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén egyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

Galambosi Imre, a 2650 lakosú település polgármestere arról tájékoztatott, hogy tizenöt embert kitelepítettek, őket az általános iskolában helyezték el. Meglátása szerint legalább száz házat veszélyeztetett az áradat.

A hegyaljai település mélyebben fekvő részeit sár, törmelék, hordalék, helyenként 30-50 centiméteres víz borítja. A helybéliek szerint legalább 70-100 milliméternyi eső esett egy, másfél óra alatt.

Szabó György, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: tájékoztatta a miniszterelnököt és a belügyminisztert a helyzetről, megítélése szerint több száz millió forintra tehető a kár. A kabinet várhatóan már csütörtökön gyorssegélyt utal át a településnek, amelynek kárt szenvedett lakói minden segítséget megkapnak majd - tette hozzá. Közölte, Lamperth Mónika belügyminiszter csütörtökön délelőtt a településre látogat, hogy személyesen győződjön meg a károkról és mérje fel a teendőket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek