Közös jelöltek Vas megyében
Közös polgármester-jelölteket és listákat állít Vas megyében a Fidesz, az MDF és az MKDSZ az őszi önkormányzati választáson - jelentették be a pártok szombati sajtótájékoztatójukon, Szombathelyen.
Dátum: 2002-08-17 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:59.398149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Ferenc, a Fidesz Vas Megyei Szervezetének elnöke elmondta: Sárváron Dénes Tibor, Kőszegen Básthy Tamás, Vasváron Németh Zsolt, Celldömölkön pedig Makkos István a közös jelölt, ők négyen jelenleg is hivatalban lévő polgármesterek. Hozzáfűzte: Körmenden Bebes István fideszes országgyűlési képviselőt, Szentgotthárdon Viniczay Tibort, a város alpolgármesterét, Csepregen pedig Szabó Bálint joghallgatót jelölik
polgármesternek.
A vasi városok közül egyedül Répcelakon nem indít polgármester-jelöltet a három szervezet.
- Amennyiben választási együttműködésünk eredményre vezet, Markó Pétert, a Vas Megyei Közgyűlés jelenlegi elnökét javasoljuk a megyei közgyűlés elnökének - hangoztatták.
A megyei közgyűlési listán a három politikai szervezet jelöltjei a megállapodás értelmében közösen szerepelnek, a tízezer fő feletti települési listát Markó Péter, míg a 10 ezer fő alatti listát Kovács Ferenc vezeti.
Markó Péter a sajtótájékoztatón elmondta: Vas megye az elmúlt négy évben jelentősen fejlődött, igaztalanak a vádak, amelyek ennek ellenkezőjét állítják.
A megye az infrastrukturális beruházásokhoz, idegenforgalmi fejlesztésekhez több milliárd forintos központi költségvetési támogatást kapott, megépült az új megyei levéltár, és éppen
szombaton adták át a felújított és kibővített megyei és városi könyvtárat.
- A megyei önkormányzat számára a legnagyobb kihívást a megyei kórház finanszírozása jelentette, ahol sikerrel befejeződött az európai színvonalat képviselő onko-radiológiai tömb építése - mondta Markó Péter.
MTI - fidesz.hu