Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washingtonban a romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról

A romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos nehézségeket ismertette Washingtonban a héten Antal János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület külügyi osztályvezetője - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a látogatást szervező Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF).


Dátum: 2005-05-05 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:10.670206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A New York-i székhelyű magyar szervezet közleménye szerint Antal János találkozott Kay Kinggel, Tom Lantos demokrata párti szenátor munkatársával, és köszönetet mondott a kaliforniai képviselő határozott állásfoglalásáért. Tom Lantos és Tom Tancredo republikánus képviselő április 5-én nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely elmarasztalja a román kormányt a lassú lebonyolítás miatt, és konkrét lépések megtételét szorgalmazza a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok mielőbbi visszaszolgáltatása érdekében - áll a közleményben.

Antal János látogatás tett a képviselőház külügyi bizottságában, és tárgyalást folytatott Michael Matesszel, a külügyminisztérium nemzetközi vallásszabadságért felelős megbízottjával. Matest tájékoztatta a visszaszolgáltatás hiányosságairól, ismertetőt tartott továbbá az Amerikai Magyar Református Egyesület igazgatótanácsa előtt, és egyeztetett Hámos Lászlóval, a HHRF elnökével a visszaadás felgyorsítását nemzetközi fórumokon szorgalmazó további akciókról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek