Washington világos állásfoglalást kért Berlintől
Az Egyesült Államok berlini nagykövetén keresztül világos állásfoglalást kért Németországtól Berlin Irakkal kapcsolatos politikájáról. Washingtonban ugyanis nemtetszést keltett, hogy Gerhard Schröder német kancellár nemrégiben határozottan szót emelt egy Irak elleni támadás ellen.
Dátum: 2002-08-17 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:59.704335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dan Coats nagykövet a héten több tárgyalást folytatott a Schröder-kormány vezető beosztású tisztségviselőivel, akik tisztázták a német álláspontot - közölte szombaton Berlinben egy német kormányszóvivő. Az amerikai külképviselet egyik tisztségviselője szintén megerősítette, hogy sor került a tárgyalásokra.
A megbeszélésekről részleteket nem közöltek, az amerikai tájékozódás az AP szerint azonban arra utal, hogy Schröder álláspontjával felbosszantotta az amerikai kormányt. A New York Times című amerikai napilap szombaton pedig egyenesen arról írt, hogy az Egyesült Államok nemtetszését fejezte ki Berlinnek az Irak elleni esetleges támadásban való részvételt elutasító német álláspont miatt.
Schröder, aki a tavaly szeptemberi terrorcselekmények után "korlátlan szolidaritást" vállalt az Egyesült Államokkal és német katonákat is küldött az amerikai vezetésű nemzetközi terrorizmusellenes hadjárat keretében Afganisztánba vezényelt békefenntartó alakulatokba, augusztus elején határozottan szót emelt egy Irak elleni támadásban való német részvétel ellen. A parlamenti választások előtt álló kancellár kizárta, hogy Berlin német katonákat küldene egy ilyen - szavai szerint - "kalandor akcióba", amely zátonyra futtathatná a terrorizmus-ellenes szövetséget és zűrzavarba taszíthatná a Közel-Keletet. Az amerikai kormányzat egyelőre mérlegeli, hogy indítson-e katonai támadást Irak ellen és ezzel érje el George Bush amerikai elnök meghirdetett célját, a bagdadi vezetés megváltoztatását, ha Szaddám Huszein iraki elnök továbbra is akadályozná az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek
tevékenységét.
MTI - fidesz.hu