Veszélyben az általános iskolákban és szakképző intézményekben tanítók állása
Elsősorban az általános iskolákban és szakképzőkben tanítók állása van veszélyben az intézmény összevonások miatt - közölte a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-vel csütörtökön egy tájékoztatón, ahol az érdekvédők a költségvetés hatásait vizsgáló felmérését ismertették.
Dátum: 2005-05-05 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:15.127921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnagyobb arányú takarékossági intézkedésekre, álláshely megszüntetésekre a megyei önkormányzatok által fenntartott intézményekben került sor - ismertette Árok Antal a reprezentatív
jellegű felmérést, amelynek során 175 település 2.340 oktatási
intézményét vették górcső alá. Sok önkormányzat tervez intézmény összevonást a gyermeklétszám csökkenése, az oktatásfinanszírozás gondjai, a költségvetési hiány okozta problémák miatt - tartalmazza a felmérés. A felmérés szerint különösen a nagyvárosokban jellemző a technikai feladatok - takarítás, konyhai feladatok - kiszervezése az intézményekből. Emiatt Tatabányán 78, Székesfehérvárott 65, Dunaújvárosban 56 ilyen jellegű közalkalmazotti státusz szűnik meg.
Horváth Péter oktatási szakértő, a felmérés egyik készítője elmondta: míg korábban a választások után voltak napirenden az intézmény összevonások, a jelenség most folyamatos. "Egyre több önkormányzat kényszerül költségvetési hiányt csökkentő intézkedésekre, amelyek mind nagyobb mértékben érintik a közoktatást, s ennek során egyre inkább háttérbe szorulnak a szakmai szempontok" - olvasható a felmérésben. A vizsgálat rávilágított, hogy a magyar közoktatás gondjait nem lehet csupán oktatáspolitikai lépésekkel felszámolni. A finanszírozás, a fenntartás, az ellenőrzés reformja, a jogok, a kötelességek, a felelősségi körök tisztázása nélkül a problémák tovább gyarapodnak.
A felmérés szerint a 2005. évi bérfejlesztést a települések 78-80 százaléka időben végrehajtotta. Az önkormányzatok egyötöde azonban késve intézkedett (14 településen március 1-től, 17 településen csak április 1-től fizetik, igaz, visszamenőleg a megemelt béreket). Varga László elmondta: több száz munkaügyi per zajlik - többek között Érden, Miskolcon és Szegeden - a korábbi 13. havi bér kifizetése miatt. Eddig általában elsőfokú döntések születtek, s ezek mindegyikében az érdekvédőknek adtak igazat.
MTI - fideszfrakcio.hu