Célegyenesben az atombiztos és sok milliárdos üzlet?
Egyre újabb és újabb hírek borzolják a kedélyeket az atomhulladékok elhelyezésének óriási üzletében. Miközben az ÁPV Rt. továbbra is gőzerővel készül az atomtemetők létesítésével foglalkozó Mecsekérc Környezetvédelmi Rt. privatizálására, aközben ma kiderült: a magyar költségvetés részét képező nukleáris alap terhére több mint 17 milliárd forintos szerződést kötött az eladásra kiszemelt társaság többségi tulajdonában álló Bátatom KFT. a következő időszak feladataira. (www.apvrt.hu/m4.html, www.rhk.hu/szdb/szerzodes.php?sz_id=55)
Dátum: 2005-05-05 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:15.722067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁPV Rt. a privatizáció előkészítésének részeként már a Mecsekérc "valós" piaci értékének meghatározásán is túl van, azonban annak részleteit titkolja, az állami tulajdonú Mecsekérc Rt. és a Bátatom KFT. honlapjai hónapok óta nem működnek. A sokmilliárdos állami megrendelésű piac megszerzése így atombiztos üzlet lesz azoknak, akiknek a Gyurcsány-kormány jóváhagyásával sikerül megszerezniük a mindössze 280 milliós jegyzett tőkével bíró társaságot a hamarosan induló magánosítás során.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja ezért ismételten felszólítja a szocialista kormányt, hogy haladéktalanul állítsa le a Mecsekérc Rt. kiárusítását, és - az üvegzseb törvényt kiterjesztve az állami tulajdonú társaságokra -, hozza nyilvánosságra a cég alvállalkozóinak sokmilliós szerződéseit. Az atomhulladékok mindenki számára megnyugtató és biztonságos elhelyezése ugyanis állami feladat, és mindannyiunk biztonságát érintő nemzetstratégiai érdek is, ami nem lehet a szocialista kótyavetyék áldozata.
Koltai Tamás
országgyűlési képviselő
Budapest, 2005. május 5.