Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gráf József támogatásra számíthat a Fidesz javaslatainak megvalósításában

A mezőgazdaságból élők helyzetének javítása érdekében a Fidesz - saját korábbi javaslatai alapján - támogatni fogja Gráf József mezőgazdasági miniszter munkáját.


Dátum: 2005-05-05 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:17.049025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új tárcavezető eddigi nyilatkozataiban lényegében elismerte a Fidesz kritikáinak jogosságát, melyeket a mezőgazdasági kormányzattal szemben fogalmazott meg. Eddig csak a gazdák, de ma már a kormány számára is világos, hogy a Fidesz nem "riogatott", hanem a mezőgazdaságból élők valós problémáiról beszélt.

Az új miniszter célul tűzte ki az ellenzéki képviselők javaslatainak megvalósítását, így például a területalapú támogatások határidőre történő kifizetését, a nemzeti támogatási rendszer működtetését, az állattartók támogatását, a költségvetési keret emelését, a raktározási gondok megoldását, a falugazdászok státuszának rendezését, illetve a gazda-megállapodásban szereplő határidők pontos betartását. Az ehhez szükséges döntések meghozatalában, az intézkedések végrehajtásában Gráf József számíthat a Fidesz támogatására.

Lengyel Zoltán

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Mezőgazdasági Kabinet

2005. május 5.

Kapcsolódó elemek