Második forduló az időközi választáson Sopronban
Időközi országgyűlési választás második fordulóját tartják Sopronban és környékén vasárnap, melyen a választók egy egyéni parlamenti képviselői hely betöltéséről dönthetnek.
Dátum: 2005-05-05 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:17.644051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Győr-Moson-Sopron megye 7. számú választókerületében azért tartanak második fordulót, mert a választás április 24-én tartott első fordulója érvénytelen volt, miután a választásra jogosultaknak kevesebb mint a fele: 28,31 százaléka adta le voksát.
A második fordulóban mindazon jelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban pályáztak a képviselői tisztre.
A választókerületben az lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja, feltéve, hogy a szavazáson a választópolgárok több mint egynegyede szavaz.
Sopronban és a környező településeken: Ágfalván, Fertőrákoson, Harkán és Kópházán a csütörtök déli adatok szerint - csakúgy, mint a két hete tartott első fordulóban - hét jelölt indul a képviselői helyért:
- Firtl Mátyás, a Fidesz és a KDNP jelöltje, aki az első fordulóban a szavazatok 64,73 százalékát kapta,
- Csák Ferenc MSZP-s jelölt (24,36 százalék),
- Nagy Tamás, az MDF jelöltje (3,43 százalék),
- Sárdy Barbara, a MIÉP jelöltje (3,18 százalék)
- Kóczán Zoltán, SZDSZ (2,5 százalék),
- Kirkovits Balázs, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt jelöltje (1,01 százalék),
- Friedl László Mihály, a Magyar Vidék és Polgári Párt jelöltje (0,80 százalék).
A képviselőjelöltek a vonatkozó törvény szerint a szavazás megkezdéséig, vasárnap reggel hat óráig jelenthetik be visszalépésüket.
Az időközi országgyűlési választást azért tartják, mert a körzet egyéni képviselője, Szájer József (Fidesz) a tavaly júniusi európai parlamenti választásokon is mandátumot szerzett, és a magyar parlamentben szerzett helyét - a jogszabályoknak megfelelően - visszaadta.
Az MSZP és a Fidesz egyaránt arra biztatta a soproniakat, hogy menjenek el szavazni a választás második fordulójában. Ezt kérte Szekeres Imre, a szocialisták elnökhelyettese a városban tartott sajtótájékoztatóján, és ugyanerre bátorította a szavazópolgárokat Áder János, a Fidesz frakcióvezetője soproni sajtótájékoztatóján.
A szavazatokat a több mint 51 ezer választásra jogosult szavazópolgár reggel hat és este hét óra között adhatja le, 54 szavazókörben.
A választókerületben tavaly novemberben már tartottak időközi országgyűlési képviselő-választást, de az az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt.
Arra a kérdésre, hogy mi történik akkor, ha a mostani választás második fordulója is érvénytelen lenne, Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke az MTI-nek azt mondta: jogszabály nem rendelkezik arról, hogy hányszor írható ki időközi országgyűlési választás.
Hozzátette: az országgyűlési képviselők megválasztásáról szóló törvény azt írja elő, hogy az általános választások évében nem lehet időközi választást tartani.
Emlékeztetett arra, hogy - a helyi adottságokat mérlegelve - az országos egyéni választókerületi választási bizottság kezdeményezi az időközi választás kiírását. Az OVB ezt követően dönt arról, mikorra írják ki a voksolást.
A választási eljárásról szóló törvény értelmében pénteken éjféltől vasárnap este hét óráig kampánycsend lesz érvényben. Ez alatt az idő alatt nem szabad sem kampányt folytatni, sem a választással kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét nyilvánosságra hozni.
MTI - fideszfrakcio.hu