Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Anyagi okok miatt szünetelteti megjelenését a Romániai Magyar Szó

Szüneteltetni kénytelen megjelenését a Romániai Magyar Szó, mégpedig anyagi okok, elsősorban az elkönyvelt veszteségek, a felhalmozódott nyomda- és papírköltségek miatt - tudatta csütörtöki közleményében a bukaresti napilap főszerkesztője, ugyanakkor a lapot kiadó részvénytársaság főrészvényese szerint hamarosan megoldódik a helyzet.


Dátum: 2005-05-05 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:18.520810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közleményében Gyarmath János főszerkesztő azt írta: a Romániai Magyar Szót kiadó Transil Rt. többségi részvénytulajdonosa 2005. május 5-én úgy döntött, hogy az elkönyvelt veszteségek, a felhalmozódott nyomda- és papírköltségek miatt szünetelteti a két napja már csak elektronikus formában napvilágot látó lap megjelenését mindaddig, amíg megoldást nem talál az említett pénzügyi természetű gondokra. Elképzelése szerint esetleg rövidesen ugyanezzel az újságírói munkaközösséggel új napilapot indítana - olvasható a közleményben.

"A közel hatvan éves múltra visszatekintő Romániai Magyar Szó munkatársai, akik viszontagságos körülmények között szerkesztették eddig is a lapot, sajnálattal vették tudomásul a történteket" - írta Gyarmath János.

Birtalan József, a Transil Rt. többségi részvénytulajdonosa, aki egyben a romániai Közalkalmazottak Országos Ügynökségének elnöke, az MTI érdeklődésére nem kívánta kommentálni a főszerkesztői közleményt. Mint mondta, nem tudja, hogy milyen fajta döntésekre hivatkozik a lap főszerkesztője. Birtalan csak azzal kapcsolatban tudott felvilágosítással szolgálni, amiről a részvényesi közgyűlésen döntöttek, ott pedig kimondták: folytatják a tevékenységet. Birtalan József szerint tehát az említett fórumon nem született döntés a lap szüneteltetéséről.

Más kérdés, hogy anyagi jellegű probléma van a lappal kapcsolatban - mondta a főrészvényes, aki szerint ez meg fog oldódni. Kijelentette: "Meg vagyok győződve, hogy a lap tovább fog működni". Birtalan József ígéretet tett arra, hogy rövidesen az előfizetők visszamenőleg is megkapják majd a lapot. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy ez egy-két hetet vesz-e igénybe, a nyilatkozó értésre adta, hogy ez túl hosszú idő lenne.

Birtalan József emlékeztetett: amikor átvette a lap többségi tulajdonrészét, gyakorlatilag tőkeemeléssel történt a felvásárlás. Az volt ugyanis a cél - folytatta -, hogy a lapot működtessék, olvasható, piacképes sajtótermékké tegyék. Az örökölt adósságok egy részét sikerült átütemeztetni, másik részét azonban nem, mivel nem volt rá törvényes lehetőség - mondta a nyilatkozó, hozzáfűzve, hogy ez meglehetősen nagy terhet ró a lapra. Az örökölt adósságok rendezése jelenti tehát a nagy nehézséget, az adósságszolgálat kezelése sem könnyű - tette hozzá.

Az MTI kérdésére Birtalan elmondta: az utóbbi öt esztendőben az Illyés Közalapítvány és más magyarországi alapítványok összesen talán egymillió forinttal támogatták a lapot. Innen tehát sajnos nem várható anyagi erőforrás - állapította meg Birtalan, jelezve: a részvényesek tanulmányozzák annak a lehetőségét, hogy esetleg bankkölcsön vagy más források bevonásával próbálkozzanak.

"Gondolom, hogy nagyon rövid időn belül meg tudjuk oldani ezt a helyzetet" - fogalmazott Birtalan József, emlékeztetve: egyszer már megtörtént, hogy a Romániai Magyar Szó szüneteltette a megjelenést.

Akkor is sikerült megoldást találni - mondta Birtalan József.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek