A Fidesz a minimálnyugdíj mellett
Elkerülhetetlenné vált Magyarországon az 50 ezer forintos minimálnyugdíj bevezetése - jelentette ki csütörtökön, Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Aszódi Pál, a Fidesz nyugdíjas tagozatának vezetője.
Dátum: 2005-05-05 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:22.127241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A nyugdíjasoknak több mint a fele az átlagnyugdíj alatti jövedelemmel rendelkezik, közel 30 százalékuk nyugdíja pedig havi 50 ezer forint alatt van, ami a szegénységi küszöb határát súrolja, alulról" - mondta. Mint hozzátette, 40 ezer forint alatti nyugdíjból 700-750 ezer ember él, ilyen jövedelemből pedig a létbiztonság sincs meg.
"Bizonyos kategórián belül a nyomorúságos helyzet jellemzi a nyugdíjas társadalmat" - mondta.
A fideszes politikus azt mondta, a minimálnyugdíj 50 ezer forintra való felemelése nem sért szerzett jogokat, hiszen elképzelésük szerint minden nyugdíjas megkapná a szükséges emelést.
"Itt csak a nyomorban, nélkülözésben élők felemelése történik, és nem a nyugdíjjárulék terhére, (...) hanem az elképzelések szerint a szociális törvényben meghatározható és a nyugdíjtörvénnyel összefüggésbe hozható forrásból" - fejtette ki.
Aszódi Pál úgy vélekedett, felül kellene vizsgálni és meg kellene reformálni a jelenlegi nyugdíjemelés rendszerét, és meg kellene fontolni azt is, hogy az emeléseknél minden nyugdíjas azonos összegű nyugdíjemelésben részesüljön. Ezzel elérhető lenne - fűzte hozzá -, hogy az olló ne nyíljon tovább. A 13. havi nyugdíjat - folytatta - nem a havi nyugdíjhoz viszonyítottan, hanem sávosan kellene elosztani.
MTI - fideszfrakcio.hu