Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mit kívánnak a falvak? Faluparlamentek

A mezőgazdaság, az infrastruktúra rohamos pusztulása és a munkanélküliség került legtöbbször szóba, amikor a problémákról beszéltek az eddigi közel 250 faluparlamenten résztvevő emberek - összegezte a tapasztalatokat Arnóth Sándor, a faluparlamentek szervezőbizottságának elnöke csütörtökön a Békés megyei Kamuton.


Dátum: 2005-05-05 20:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:23.972462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta, hogy olyan falusi polgári mozgalmat kívántak elindítani, ahol a falusi Magyarország fogalmazza meg, mit kíván elérni a mindenkori magyar államnál. Mint közölte, ezen a héten befejeződnek a választókerületi faluparlamentek, amelyeket május második felétől a megyei rendezvények, majd ősszel az országos faluparlament követ.

Az országos faluparlamenten már kész tanulmánykötetet szeretnének átnyújtani az ország helyzetéről, a falusi Magyarország állapotáról a miniszterelnöknek.

"Lehetővé tesszük, hogy más pártok is használják ezeket a gondolatokat, mert egy kátyúnak nincs világnézete" - jelentette ki Arnóth Sándor.

Az eddigi tapasztalatokról szólva a fideszes politikus elmondta: a közel 250 választókerületi faluparlamenten mintegy 25-30 ezer ember nyilvánított véleményt.

Arnóth Sándor döbbenetesen nagy problémának nevezte a mezőgazdaságot.

"Hiába jelentették be diadalittasan a szocialista képviselő-társaink, hogy megkapták a parasztok a pénzüket. Nem kapták meg" - jelentette ki. Kitért arra, hogy rendkívül nagy gondot jelent a munkanélküliség, és rengetegen tették szóvá, hogy a meglévő infrastruktúra állapota rohamosan romlik, egyre használhatatlanabbak az utak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek