Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Száz apró lépés: fizetős lesz az egészségügyi ellátás?

Mindenkinek fizetnie kellene az egészségügyi ellátások döntő többségéért akkor is, ha biztosított - ennek bevezetését javasolja a kormányzati ciklus hátralévő egy évében Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter Rácz Jenő jelenlegi tárcavezetővel egyetértésben - írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2005-05-06 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:26.983229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nemrég jelentette be: háromlépcsős egészségügyi rendszer megvalósítását tervezik. Az első szinten lévő szolgáltatások, így a sürgősségi ellátás, az anya- és gyermekvédelem és a járványügyi ellátás mindenkinek térítésmentesen járna. A második szinten lévő ellátásokhoz (idetartozik a legtöbb beavatkozás) már csak azok juthatnának ingyen, akik a törvény szerint biztosítottnak minősülnek. A harmadik "csomag" az extra szolgáltatásokat tartalmazná, ezeket térítési díj, kiegészítő biztosítás vagy egészségpénztári tagság ellenében lehetne igénybe venni.

Nem hallhattunk azonban eddig arról a javaslatról, amelyet a lap birtokába került dokumentum szerint Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter (jelenlegi kormánymegbízott) tett Rácz Jenő jelenlegi tárcavezetővel egyeztetve. Eszerint a háromlépcsős egészségügyi rendszert úgy valósítanák meg, hogy az ellátások többségéért, azaz a második szinten lévő szolgáltatási csomagért fizetni kellene, igaz, csak minimális összeget. A javaslattevők az elképzelt rendszert a casco biztosításhoz hasonlítják, hiszen az igénybevételnél ott is önrész fizetendő. Elismerik: mindez kétélű fegyver, valóban visszafogja az igénybevételt, de a hozzáférésben jövedelem alapján szelektál. Miután a szegénység és a betegség sokszor "kéz a kézben jár", pont a leginkább rászorultakat zárhatja el a szükséges ellátásoktól - fogalmaznak. Ennek ellenére számolni kell az önrész kiterjesztésével - szögezik le -, hozzátéve, hogy meg kell találni a megfelelő kompenzációt a valóban rászorulóknak. Az elképzelések szerint a térítési díj magasabb lenne, ha a beteg nem azt a szakrendelőt vagy kórházat keresi fel, ahová beutalják. Kedvezményt kaphatna viszont akkor, ha részt vesz népegészségügyi szűrővizsgálatokon, vagy rendszeresen felkeresi háziorvosát.

forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek