Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsár reméli, nem maradnak rejtve a brókerbotrány igazi haszonélvezői

Nagyon remélem, hogy a bíróság mérlegeli majd, hogy mi történt valójában, és beazonosítja, hogy kik voltak az igazi haszonélvezői a törvénytelen tranzakcióknak - mondta Kulcsár Attila pénteken az MTI-nek.


Dátum: 2005-05-06 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:27.905126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KandH Bank volt ügyvezető igazgatója, a K and H Equities üzletág vezetője, aki telefonon adott interjút az MTI-nek, azt is közölte, hogy információkkal folyamatosan segíti a banknál jelenleg is folyó vizsgálatot.

"A jogi képviselőm egyeztet a bank által megbízott ügyvédi iroda munkatársaival" - tette hozzá.

Feltételezése szerint a károsult ügyfelek előbb-utóbb megkapják a pénzüket a banktól, "tehát végeredményben nem az ügyfelek, hanem a bank károsodott anyagilag". Hozzáfűzte: nagyon reméli, hogy a bank mielőbb kifizeti "a valós számlahiányokat, mert ezek az összegek járnak az ügyfeleknek".

Kulcsár Attila szerint ez az összeg "bizonyos ügyfelek esetében (...) nagyságrendekkel kevesebb, mint amennyit követelnek a banktól". Azt is reméli, hogy a bank "sikeresen visszaperli azokat az összegeket, azoktól az ügyfelektől és más személyektől, akik időközben jogtalanul jóval több pénzhez jutottak, mint amennyit annak idején elhelyeztek a brókercégnél".

"Ennek érdekében minden tőlem telhető adatot megadunk a banknak, különböző információkat átadunk, és remélem, ezáltal sikerül hatékonyan segíteni a belső vizsgálatokat" - mutatott rá.

A volt üzletág vezető - mint mondta - tiszteletben tartja a kárigényekkel kapcsolatos választott bírósági döntéseket, de megítélése szerint "ha ez így megy tovább, a bank kénytelen lesz a többszörösét kifizetni a tényleges kárértéknek, mivel - a sajtóban megjelent állítások szerint - a döntéseket az ügyfeleknél lévő fiktív bizonylatok alapján hozta meg a választott bíróság, és nem vette figyelembe a bank rendelkezésére álló adatokat, bizonyítékokat".

A KandH Bank brókercégének volt ügyvezető igazgatója többször is hangsúlyozta, hogy a sajtóban megjelent konkrét nevekről nem kíván nyilatkozni.

"A konkrét üggyel kapcsolatban nem nyilatkozom, konkrét nevekre nem szívesen válaszolok" - felelte arra a kérdésre, hogy mi a valóságtartalmuk azoknak az állítólagos vallomásoknak, jegyzőkönyv-részleteknek, amelyek megjelentek a Magyar Nemzetben és a Heti Válaszban.

Kulcsár Attila saját bevallása szerint nem tudja, hogy ezeket a jegyzőkönyv-részleteket ki szivárogtatja ki.

"Csak megerősíteni tudom a jogi képviselőm, Zámbó Gyula által korábban elmondottakat, tőlünk egy darab jegyzőkönyv nem jutott el a sajtóhoz. Nekünk áll a legkevésbé érdekünkben a büntetőeljárás szempontjából a kiszivárogtatás" - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva azt is hangsúlyozta, hogy nem tudja, milyen szempontok alapján válogatják ki azokat a neveket, amelyek megjelennek, de - mint mondta - "egyetértek jogi képviselőm korábbi nyilatkozataival, miszerint valószínűleg szelektálják őket".

"Véleményem szerint a szelektálás motivációjáról a Heti Válasz újságíróját, vagy főszerkesztőjét kellene megkérdezni. Remélem, majd azt is elmondják, hogyan jutottak hozzá jegyzőkönyvekhez" - mondta Kulcsár Attila.

Az MTI felvetésére, miszerint mindkét politikai térfélen tagadják, hogy bármilyen kapcsolatban álltak volna vele, s nem érzi-e úgy, hogy akik a hozzá fűződő kapcsolatukat tagadják, azok kihátrálnak mögüle, azt válaszolta: "de, igen, ez egyértelmű, egyébként pedig nem csodálkozom rajta, megvan rá az okuk".

"Jelenleg nem kívánok az esetleges politikai vonatkozásokra reagálni" - fűzte hozzá. Kulcsár Attila reagált arra a hírre is, miszerint a Nemzetbiztonsági Hivatal megsemmisítette a lehallgatott telefonbeszélgetéseiről készített jegyzőkönyveket.

Az MTI kérdésére, hogy ezekben lehettek-e olyan információk, amelyekből a politikai kapcsolatrendszerére lehetett volna következtetni, azt felelte: "Nem tudom, már nem emlékszem, hogy annak idején kivel, miről beszélgettem". Megjegyezte azt is, hogy összesen legfeljebb tíz jegyzőkönyvet tártak elé a kihallgatások során, mint ahogyan azt ügyvédje, Zámbó Gyula csütörtök reggeli televíziós nyilatkozatában is elmondta.

Kulcsár Attila beszámolt arról is, hogy a 2003 júniusától megjelent, az üggyel kapcsolatos valamennyi sajtóközlemény, nyilatkozat, vélemény jogi vizsgálatára az elmúlt napokban megbízást adott Fülöp Tamás ügyvédnek. Erről részletesebben most nem kívánt nyilatkozni.

Az ügy várható menetével kapcsolatban további gyanúsításokra, illetve még számos kihallgatásra számít. Elmondta azt is, hogy eddig körülbelül ötven alkalommal hallgattak ki az ügyészség munkatársai.

"Egyelőre nem gondolkodom a jövőmön, majd csak a nyomozás lezárulta után foglalkozom azzal, hogy mivel töltöm az időmet a bírósági eljárás alatt" - válaszolta a jövőjére vonatkozó kérdésre.

Kulcsár Attila közlése szerint az ügy során keletkezett szakértői anyagok tanulmányozásával tölti az idejét, s csak a kihallgatások alkalmából léphet ki a lakásából.

A KandH Equities egykori vezető beosztású munkatársát sikkasztással gyanúsítják, amellyel több milliárdos kárt okozott. A Budai Központi Kerületi Bíróság a házi őrizetét utoljára márciusban hosszabbította meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek