Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair kapott kormányalakítási megbízást

Tony Blair kapott ismét kormányalakítási megbízatást pénteken a brit uralkodótól, miután a vezetésével már nyolc éve hatalmon lévő Munkáspárt - bár az eddiginél jóval kisebb többséggel - egymás után harmadszor is választást nyert.


Dátum: 2005-05-06 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:31.191856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Blair - jóllehet a csütörtöki választások hivatalos végeredményét pénteken kora délutánig még nem hirdették ki - a szokásoknak megfelelően felkereste a Buckingham-palotában II. Erzsébet királynőt, akit hivatalosan tájékoztatott arról, hogy a Labour abszolút többséget szerzett az alsóházban, és ő vállalja az újabb kormányfői mandátumot.

A miniszterelnök ezután, a Downing Street-i rezidenciára visszatérve, személyesen tájékoztatta a sajtót és a brit közvéleményt, hogy a királynő kormányalakítási megbízást adott neki.

A következő Labour-kormány fő feladatait vázoló rövid beszédében hangsúlyozottan belpolitikai témákat említett: közölte egyebek mellett - igaz, részletek nélkül -, hogy "a közvélemény elvárásainak megfelelően" fog foglalkozni a bevándorlás kérdésével.

Irakról beszéde legvégén csak annyit mondott: "teljesen világossá vált", hogy a háború "mélységesen megosztotta" az országot, de szerinte a választások után az emberek "túl akarnak lépni" ezen a kérdésen, és "a jövőre akarnak összpontosítani".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek