Befektetési lehetőségek Székelyföldön: konferencia Debrecenben
A romániai árvíz sújtotta térség, köztük nagyszámú magyar lakta település újjáépítésében való részvételre kérte a magyar vállalkozókat Borbély László, a román kormány közmunkaügyekért és felzárkóztatásért felelős minisztere pénteken Debrecenben.
Dátum: 2005-05-06 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:31.507138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borbély László a Befektetési lehetőségek Székelyföldön címmel rendezett konferencián közölte: kormánya csütörtökön döntött arról, hogy 20 millió euró támogatást nyújt a víz által lerombolt házak újjáépítéséhez.
"A jövő héten véglegesítjük a terveket, új technológiával, olcsón szeretnénk építkezni" - mondta, s kérte a magyar vállalkozókat, hogy jelentkezzenek a munkákra.
Közölte: az észak-erdélyi autópálya is meg fog épülni; a beruházást nem szabad szembeállítani a dél-erdélyi autópálya tervével, amely az Európai Unió által is támogatott beruházás.
Megjegyezte, hogy az észak-erdélyi autópálya megvalósítására az idénre tervezett 340 millió dollárnál kevesebb összeg áll rendelkezésre, ugyanis kiderült: az előző román kormány nagy adósságot hagyott rájuk.
Borbély László a magyar kormány segítségét kérte a területfejlesztésben, ugyanis "Romániában nincs stratégiai területfejlesztési terv".
Az infrastrukturális beruházások közül az ivóvízrendszer fejlesztését emelte ki. Mint mondta, jelenleg Románia 13 ezer településéből 8 ezerben nincs vezetékes ivóvíz.
A magyar kormány Szülőföld-programja mindenekelőtt a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok erősítését szolgálja - mondta a konferencián Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, hozzátéve: a Szülőföld Alapban 25 milliárd forint van forrásteremtésre.
Pongorné Csákvári Marianna uniós és hazai adatok összehasonlítása alapján kijelentette: a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztésében nagyobb szerepe van a kisrégiós együttműködésnek, mint az exportnak. Addig ugyanis, míg a kkv-k az EU-ban az összes vállalkozások 99,8 százalékát, Magyarországon 99,9 százalékát teszik ki, az exportrészesedésük 20, illetve 18,9 százalék.
Matolcsy György, az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere a tulajdont, a tudást, a tranzitot, a turizmust és a nemzeti önbecsülést nevezte a gazdasági fejlődés alapjának. "A globális versenyben meg kell találni azt a néhány kitörési pontot, amitől sikert lehet remélni" - mondta.
Matolcsy György szerint a sikerre lehetőséget ad a Kárpát-medence gazdasági egységének helyreállítása.
A debreceni befektetési konferencián hazai, illetve székelyföldi vállalkozók, települési vezetők adtak tájékoztatást a térség konkrét fejlesztési elképzelésiről, a befektetési lehetőségekről.
MTI - fideszfrakcio.hu