Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kwasniewski nem fogadta el a lengyel kormányfő lemondását

Marek Belka lengyel miniszterelnök pénteken benyújtotta lemondását Aleksander Kwasniewski államfőnek - ígéretéhez híven, miután a parlament alsóháza nem szavazta meg önmaga feloszlatását és ezzel az előre hozott választásokat.


Dátum: 2005-05-06 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:31.799752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kwasniewski ezután közös déli sajtóértekezletükön bejelentette, hogy nem fogadja el a lemondást. Mint mondta, "új kormány alakításának ma nincs értelme". Belka közölte, hogy hajlandó a szejm megbízatásának lejártáig hivatalban maradni.

Az államfő előzőleg már többször, legutóbb pénteken a közszolgálati rádióban is hangoztatta, hogy nem fogja elfogadni a lemondást, és az alkotmányos időben, szeptember 25. és október 16. között lesznek a választások. "Lengyelországnak addig szüksége van kormányra" - tette hozzá.

Kwasniewski rámutatott arra is, hogy el akarja kerülni a politikai vákuumot most, amikor május 16-17-én Varsó ad otthont az Európa Tanács csúcsértekezletének.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek