Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtámadták a Fidesz aktivistáját

Csepelen szerda délután megtámadták a Fidesz aktivistáját, aki az Emberek jelöltje néven ismertté vált szimpátiaszavazáshoz gyűjtött aláírásokat az Áruház téri piac mellett - értesült a Magyar Nemzet.


Dátum: 2005-05-06 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:32.388711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elkövető először "bevándorlók mit szólnak bele a politikába" kijelentéssel fordult az aktivistához, majd "leszúrlak buzi fideszes köcsög" kiáltással indult el felé, dulakodni kezdtek, de a helyszínre érkező rendőrök elfogták és előállították a támadót.

Emlékezetes, hogy amikor az MSZP 23 millió román bevándorlóval fenyegette a magyar munkavállalókat, szintén idegengyűlöletre építő beszédmódot alkalmazott. Azt sem lehet feledni, hogy Ron Werber egy titkos felkészítőn így oktatta a szocialista kampányembereket: "le kell rohanni az embereket", s azt is hozzátette: "olyan erődemonstráció következik, amelyet ez a párt még nem látott".

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek