ÁSZ: Több pénzt az önkormányzatoknak
Az állami feladatvállalás egyértelmű és határozott artikulálását tartja szükségesnek az önkormányzati finanszírozásban az Állami Számvevőszék elnöke, aki erről pénteken Szombathelyen beszélt.
Dátum: 2005-05-06 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:32.690697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzatok a finanszírozás kérdésében a "ki és a hogyan" kérdésére keresnek választ, egyelőre kevésbé tudnak koncentrálni a miért kérdésére. A finanszírozás csaknem a fele származik az állami költségvetésből, a forrásfinanszírozás helyett egyre inkább feladatfinanszírozás érvényesül, de a normatíva rendszerének alakítása a mindenkori kormányra van bízva - mondta Kovács Árpád egy szakmai tanácskozáson. Hozzátette: "a normatívák elszaporodása tapasztalatunk szerint az állami szerepvállalás nem megfelelő artikulálására vezethető vissza".
Egyre inkább feladatfinanszírozás van, nem lehet egyértelműen megmondani, hogy a köztisztviselők száma sok-e vagy kevés. Ez a szektor azonban nem úgy működik mint egy vállalkozás, ahol könnyebben lehet profilt és szerkezetet váltani. "Az államháztartás működtetésében ezt a játékot nem lehet játszani, amikor tehát az állam kitalál egy új feladatot, hogy ezt meg kell csinálni, akkor az a feladatellátás beépül az államháztartás rendszerébe, az új feladatokból mindig többletek rakódnak le az államháztartás rendszerébe, és csak nagyon nehezen lehet onnan kitörölni valamit".
MTI - fideszfrakcio.hu