Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A MÚOSZ-t nem érdekli a Legfelsőbb Baróság?

Szebeni László, a Fővárosi Bíróság elnökhelyettese sajnálja, hogy a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) nemtetszését váltotta ki a javaslat, hogy szervezzenek kerekasztal-beszélgetést büntetőjogászok és újságírók részvételével a rágalmazásról. Szebeni László pénteken közleményben reagált Eötvös Pálnak, a MÚOSZ elnökének csütörtöki nyílt levelére.


Dátum: 2005-05-06 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:40.164839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szebeni László, az FB elnökhelyettese MTI-hez eljuttatott válaszában kifejti: "Nem vitatom, hogy a sajtó képviselőinek szóló segítségnyújtási ajánlat - és az újságíró szakma nem szerencsés minősítése - nem fér bele az ítélet indoklásába". Hozzáteszi: tudja, hogy az újságíró szakma igyekszik mindent megtenni a jogsértő újságírói megnyilvánulások elkerülése érdekében.

"Nem hagyható figyelmen kívül ezzel szemben az, hogy az elképzelések és a hatályos reguláció nem fedik egymást. A bírónő idézett és ön által kifogásolt javaslata éppen arra irányult, hogy miként lehetne elkerülni az újságírók hatályos büntetőjogi és polgári jogi szabályok szerinti felelősségre vonását" - teszi hozzá Szebeni László.

Közölte: a bíróság újságíró-képzést folytató felsőoktatási intézmények igényének kielégítésére jelenleg is szervez szemináriumokat a témában. "Így tapasztalataink szerint - ha a MÚOSZ nem is -, de a leendő újságíró nemzedék igényli, és élni kíván ezzel a lehetőséggel".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek