Nem megy az olvasás a svájci gyerekeknek
A svájci fiatalok húsz százaléka a kötelező iskolai oktatás befejeztével csak a legegyszerűbb szövegeket képes elolvasni és megérteni. Ez derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet "Pisa-Tanulmány 2000" elnevezésű és már közzétett jelentéséből.
Dátum: 2002-08-18 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:02.130983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A leggyengébben olvasó lányok és fiuk egyharmada az egészen egyszerű szövegekkel sem tud mit kezdeni. Ez azt jelenti, hogy az olvasni alig vagy csak kissé tudók aránya Svájcban nemzetközi összehasonlításban feltűnően nagy. A svájci szövetségi statisztikai hivatal által végzett felmérések azt mutatják, hogy a kevéssé tanult szülők gyermekei általában rosszabbul olvasnak. Több gondot okoz az olvasás a bevándorolt családok gyermekeinek is. A "Pisa-Tanulmány" megállapítása szerint az iskolákból kikerült svájci fiatalok átlagos teljesítményt nyújtanak a természettudományok terén, matematikai képességeik azonban kiválóak. A tanulmányból levont következtetés alapján Svájc a jövőben jobban össze akarja hangolni az egyes kantonok iskolarendszerét és országos képzés-felügyeleti rendszert is szándékozik bevezetni.
MTI - fidesz.hu