Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiányoznak a közös célok

Nagyon nagy verseny, hogy melyik van jobban eladósodva: a nemzetgazdaság vagy a főváros - jelentette ki Orbán Viktor Soroksáron, ahol a nemzeti konzultáció keretében először hirdették meg az Új Budapest Fórumot, amelyet a tervek szerint nyár végéig további 230 követ majd.


Dátum: 2005-05-07 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:44.979691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktort a beszélgetéssorozat első állomására, amely a város közlekedési problémáit helyezte a középpontba Fónagy János, a polgári kormány közlekedési minisztere és Cselovszki Zoltán, az Új Budapest Központ vezetője kísérte el. A politikusok HÉV-vel érkeztek meg Soroksárra, ahol útban a Galéria 13 nevet viselő kulturális műhelybe a Fidesz szimpátiaszavazásán - amelyen eddig mint később elhangzott, 250 ezren szavaztak az utcai standokon és 30 ezren az interneten - Orbán Viktor is leadta a szavazatát, bár az érdeklődő újságíróknak nem árulta el, ki mellett voksolt, melyik államfőjelöltet tartja alkalmasabbnak. A Galéria 13-ban soroksári művészekkel találkozott. Ezt követően a városrész egyetlen megmaradt műemléképületében tettek látogatást a plébánia meghívásának eleget téve. A szoros program következő állomása egy logisztikai központ volt, ahol a Fidesz elnöke és kísérői rövid beszélgetésen vitatták meg a helyi vállalkozókkal, milyen problémáik vannak, mit tartanak a legsürgetőbb gondnak. Innen a Soroksári Művelődési Házba mentek, ahol a fórum kezdete előtt helyi nyugdíjasokkal és a városvédő egyesület tagjaival találkoztak.

A februári országértékelő beszélgetések mintájára szervezett fórumon Rákay Philip elsőként az SMS-üzenetekben érkezett kérdéseket tette fel Orbán Viktornak, aki a főváros úthálózatának egyre rosszabb állapota, az egyre szaporodó kátyúk kapcsán kijelentette: az elmúlt tizenöt év elhibázott gazdálkodásának köszönhetően a fővárosban is "szegény az eklézsia", és "nagyon nagy verseny, hogy melyik van jobban eladósodva: a nemzetgazdaság vagy a főváros". Mint mondta, a következő főpolgármester vért fog izzadni, ha a város gazdálkodását rendbe akarja tenni, és az állam is csak kevés segítséget tud majd ebben nyújtani. Egy SMS-kérdés kapcsán elmondta, a Fidesznek jelenleg több alkalmas jelöltje is van a főpolgármesteri posztra, akiről "azt gondoljuk, hogy ezt a munkát el tudja végezni", és javítani tud a város jelenlegi helyzetén. A tömegközlekedésre vonatkozó felvetések kapcsán felidézte, hogy a polgári kormány felajánlotta a fővárosnak, hogy megvásárolná a BKV-t, amikor annak eladósodottságára fény derült, mert így össze tudták volna hangolni működését a MÁV-val és mind az elővárosi vasút kiépítése, mind a metróépítés egy nagyobb összehangolt terv szerint kezdődhetne meg. Azonban a főváros vezetése akkor úgy döntött, hogy nem adják át a közlekedési vállalatot, csak 2002 őszén a jelenlegi kormánypártoknak ajánlották fel, azonban ők nem voltak hajlandók átvenni. "Ezért tartunk itt Budapesten, ahol tartunk" - fűzte hozzá.

A fővárosi közlekedésről Fónagy János beszélt bővebben, akiről kiderült, nem véletlenül szívügye a vízi közlekedés, hiszen - amellett, hogy másfél évtizedig kenuzott - a volt közlekedési miniszter eredeti szakmája hajóács. Megengedhetetlennek nevezte, hogy Európa második legnagyobb folyóján gyakorlatilag nincsen közlekedés és hogy a Horn-kormány idején egy forintért adták el a folyami közlekedést lehetővé tevő kotróhajókat. Elmondta, a város szűk környezetében naponta négymillió ember közlekedik, amelyet egy határozott szakmai elképzeléssel lehet csak kezelni, és hogy még a polgári kormány idején született egy megoldási javaslat az agglomeráció közlekedési gondjainak enyhítésére, amelyet Budapesti Közlekedési Szövetségnek neveztek volna. Ennek keretében a költségvetés 320 milllió forinttal járult volna hozzá az elővárosi közlekedést megkönnyítő közös bérletrendszer kialakításához.

Cselovszki Zoltán a közterek kiépítésének fontosságát és s zöldterületek megőrzését hangsúlyozta a hozzá címzett kérdésekre adott válaszában, amelyek elsősorban a fővárosi fejlesztések EU-támogatására vonatkoztak Kiemelte továbbá annak fontosságát, hogy a külső kerületekben élők is igénybe tudják venni a főváros kulturális szolgáltatásait.

Orbán Viktor a brókerbotrány kapcsán érkezett kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben csak egy egyszerű kérdést kell feltenni: azt, hogy miért kellett megsemmisíteni a lehallgatási jegyzőkönyveket, miért nem ért rá egy-két hónappal később. A kormány száz napos programja kapcsán érkezett üzenetekre szintén egy kérdéssel válaszolt: "Ez ma Magyarország legnagyobb problémája, itt rejlik a válasz arra, hogy miért van bajban a gazdaság?". Kiderült, ez a "zseniális ötlet" valójában egy Németországban egy évvel ezelőtt megbukott program, amellyel - mint mondta - az ötmillió munkanélküli számát tervezték csökkenteni. Ezzel szemben - a délutáni beszélgetésre is hivatkozva - a Fidesz elnöke a vállalkozásokat terhelő magas adókat okolja a növekvő munkanélküliségért. Felvetette, hogy valójában nem a munkanélküliség csökkentése a kormány célja a programmal, hanem sokkal inkább az indítja őket ezen lépésék megtételére, hogy "nincsen pénz a kasszában", és nem világos, hogy hová tűnt a kölcsönvett pénz, és hogy honnan lehet majd visszafizetni.

Az ország legnagyobb problémájaként a Szövetség elnöke a közös célok hiányát fogalmazta meg. Hozzátette: az emberek a jóléti rendszerváltás programjára szavaztak 2002-ben, amelyet aztán "lapátra tettek a gazdájával együtt", ezt követően pedig egy pártkongresszus hozott egy új miniszterelnököt, aki pedig egy programszerű valami nyújtott be, ami "sokkal inkább az ország privatizálásának munkaterve, semmint kormányprogram". "A miniszterelnök is azért áll egyik lábáról a másikra, és hol lendületben van, hol meg azt mondja, hogy ne száguldozzunk, inkább gyalog megyek, száz kis lépéssel", mert ő maga sem tudja, hogy merre kellene haladnia az országnak. A Fidesz elnöke az első közös célként a magyar érdekek képviseletét nevezte meg, azt, hogy a kormány a magyar pályázókat és vállalkozókat segítse.

A 2006-os választás kapcsán feltett kérdésre válaszolva leszögezte: "két közel azonos súlyú versenyző áll szemben egymással", ezért "meglepetésszerű győzelem nem lesz, győzni csak kitartó munkával lehet, aki többet dolgozik, az győz".

Fidesz Webszerkesztőség

szabad-europa.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek