Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokolgép robbant Afganisztánban

Két embert megölt, ötöt megsebesített egy pokolgép szombaton az afgán főváros, Kabul egyik internetkávézójában - közölte a rendőrség. A Kabul központjában álló házban, ahol a robbanás történt,az internetkávézó mellett egy olyan panzió működik, ahol rendszerint külföldiek szállnak meg.


Dátum: 2005-05-07 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:47.023842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Akram Hakrizval rendőrfőnök közölte, hogy a pokolgépes robbanásban ketten meghaltak és öten megsebesültek. A rendőrfőnök szerint terrorcselekmény történt. Kabulban időnként követnek el pokolgépes merényleteket, főként a NATO békefenntartói ellen, a tálib rendszer 2001 végén történt megdöntése óta. A legvéresebb merényletet 2002 szeptemberében követték el, akkor több mint húszan meghaltak és számosan megsebesültek egy forgalmas utcán. 2003. júniusában négy német katonát megölt és harmincegyet megsebesített egy öngyilkos merénylőt. A legutóbbi támadást két héttel ezelőtt követték el, de annak nem voltak áldozatai.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek