Milosevics Hágából próbálja igazgatni népét
A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) főbizottsága elutasította Slobodan Milosevicnek azt a javaslatát, hogy a párt az ultranacionalista Vojislav Seseljt támogassa a jugoszláv tagköztársaságban szeptember végén esedékes elnökválasztáson.
Dátum: 2002-08-18 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:02.727990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főbizottság tagjainak nagytöbbsége kilencórás vita után úgy döntött, hogy az SPS saját elnökjelöltet állít napokon belül. A hágai Nemzetközi Törvényszéken felelősségre vonás alatt álló Milosevic, aki hivatalosan még mindig az SPS elnöke, hétfői faxüzenetében azt ajánlotta, hogy Seselj legyen az ellenzéki pártok közös jelöltje. "Támogatni kell Seseljt mint az ellenzéki és hazafias nemzeti pártok közös jelöltjét" - írta haza a bukott jugoszláv elnök. Két nappal korábban az SPS bejelentette, hogy Milosevicet kívánja jelölni, de a választási bizottság ezt kapásból elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy Milosevicet 1990-ben és 1992-ben már megválasztották szerb elnöknek, és harmadik mandátumért nem indulhat az alkotmány értelmében. Az SPS - amely azt állítja, hogy összegyűjtött tízezer aláírást Milosevic jelölésének támogatására - elállt azok benyújtásától, de elvetette Seselj jelöltségének támogatását is. Seselj, akinek Szerb Radikális Pártja (SRS) szövetségben állt a Milosevic vezette SPS-szel a rendszer 2000. októberi bukásáig, már több ízben volt szerb elnökjelölt. Az 1997. decemberi választáson például, Milan Milutinovictól, Milosevic közeli munkatársától szenvedett vereséget. Milutinovic szerb államfői megbízatása a szeptemberi elnökválasztás után megszűnik. A hágai törvényszék - Miloseviccsel és más jugoszláv vezetőkkel együtt - őt is azzal vádolja, hogy háborús bűnöket követett el a többségében albánok lakta, azóta ENSZ-igazgatás alá vont dél-szerbiai Koszovó tartományban.
MTI - fidesz.hu