Merénylet Irakban
Lelőtték vasárnap reggel Bagdadban az iraki szállítási minisztérium egyik főigazgatóját és sofőrjét. A merénylők az iraki főváros déli Dora kerületében nyitottak tüzet egy minibuszból a főigazgató gépkocsijára, majd elmenekültek - közölték névtelenséget kérő rendőrségi illetékesek.
Dátum: 2005-05-08 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:48.202633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közben az amerikai hadsereg arról számolt be, hogy egy, a szíriai határ közelében, al-Anbár lázadó tartományban végrehajtott offenzíva során lelőttek hat személyt és őrizetbe vettek további 54-et, akik a feltételezések szerint Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terrorista csoportjához tartoztak. Az amerikai közlemény szerint nagy mennyiségű fegyvert, pokolgéppel felszerelt gépkocsikat, valamint robbanó szerkezetek gyártásához szükséges eszközöket foglaltak le és semmisítettek meg.
MTI - fideszfrakcio.hu