Kékesi kamerával figyeli szomszédait
Kékesi Tibor szocialista országgyűlési képviselő több olyan térfigyelő kamerát is felszerelt II. kerületi házára, amellyel a szomszédok mozgását is szemmel tudja tartani. A szomszédok azonban ehhez nem járultak hozzá, engedély nélkül pedig Kékesi nem szereltethette volna fel a kamerákat - legalábbis ezt mondja az adatvédelmi biztos.
Dátum: 2005-05-08 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:49.654417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kamera az autóbehajtónál, a bejárati ajtónál és a garázsban. Mindegyik kamerát a szocialista országgyűlési képviselő, Kékesi Tibor szereltette fel. Annak ellenére, hogy a szomszéd család határozottan kérte, hogy ne tegye. A kamerákat a honatya úgy állította be, hogy azok nem csak a saját házát, hanem a szomszédot is figyelik.
"Én ezt a kamerát megfogtam, és olyan irányba fordítottam, hogy csak a Kékesiék saját garázsát tudja felvenni. Ezt ők egy beadványban, amit a II. kerületi önkormányzathoz nyújtottak be, nehezményezték" - mondta Hámos György, az egyik szomszéd.
Kaló Mária végül úgy döntött, hogy ő is a II. kerületi jegyzőhöz fordul: "Onnantól, hogy a mi mozgásunkat is megfigyelik, családunkét, vendégeinkét. Innentől sérelmesnek tartjuk. Több kamera is néz minket."
Az egyik kamera a szomszéd diplomata parkot is pásztázza. Az adatvédelmi biztos szerint szabálytalanul.
"Itt adatkezelésről van szó, és ebben a törvény úgy rendelkezik, hogy csak akkor lehet személyes adatot gyűjteni, rögzíteni, tárolni, ha ahhoz az érintett hozzájárul" - nyilatkozta Péterfalvi Attila.
(rtlklub.hu)
***
Kékesi Tibornak egy évvel ezelőtt már volt konfliktusa a szomszéddal. Akkor éppen az volt a baj, hogy a nő kamerázta őt. Kaló Mária az eset után megsérült. Kékesi Tibor ellen pedig nem indulhatott eljárás, mert az Országgyűlésben a szocialisták nem függesztették fel a képviselő mentelmi jogát. Emlékezetes, a Fidesz több alkalommal is felfüggesztette perelt képviselői mentelmi jogát - ez történt Bartha László és Papcsák Ferenc esetében is, s a bíróság a későbiekben a peres eljárás során mindkettőjük esetében a fideszes képviselőknek adott igazat.
Forrás: rtlklub.hu, hirtv.hu
fideszfrakcio.hu