Megalakult a Vajdasági Magyar Nők Szervezete
Muzslyán megtartotta alakuló közgyűlését a Vajdasági Magyar Nők Szervezete (VAMANSZ). Az Emmausz kollégiumban tartott alakuló összejövetelen kisoroszi, nagybecskereki, muzslyai, újvidéki, nagykikindai, tamásfalvai és más helységekből érkező kezdeményezők voltak jelen. Viola Lujza tanárnő mondott bevezetőt, az ezt követő vita után, pedig elfogadták a szervezet alapszabályát és megválasztották a héttagú elnökséget. A szervezet elnökévé Viola Lujzát, alelnökévé, pedig Nagy Margitot választották. A szervezet székhelye Újvidéken lesz.
Dátum: 2005-05-08 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:49.949336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A civil szervezet megalakításának a kezdeményezői elsősorban azt tartják fontosnak, hogy a nők társadalmi helyzete és esélyegyenlősége javuljon, hogy munkájuk erkölcsi és anyagi megbecsülése érezhetőbb legyen, hogy a nők számára a társadalom által kínált reális életvezetési alternatívák száma növekedjen, hogy mindezeken keresztül a családok és családtagok belső harmóniája és stabilitása erősödjön. A szervezet alapításának céljai pedig az alábbiak: a nők közéleti részvételének elősegítése, támogató és önsegítő közösségek kialakítása, közösségi programok rendezése, találkozók, kiadványok, előadások, tanfolyamok létrehozásával a szervezet biztosítja, hogy a nők nagyobb számban és hatékonysággal vegyenek részt a döntéshozó szervek munkájában, érdekvédelmi és szociális tevékenység kifejtése, munkalehetőségek felkutatása/teremtése, regionális információk áramoltatása, a nők érdekeinek, szükségleteinek képviselete, a tagságnak - az emberi jogokból következő - esélyegyenlőségért folytatott törekvéseinek elősegítése, kapcsolatteremtés elsődlegesen a polgári és keresztény értékeket valló külföldi szervezetekkel.
- Kétszeresen hátrányos helyzetben vagyunk: nők vagyunk és magyarok. A civil szervezeti munka az egyedüli lehetőségünk. Olyan társadalomban szeretnénk élni, ahol a nők amellett, hogy családi szerepüket betöltik, és eleget tesznek az ebből fakadó feladataiknak, önmagukat is kiteljesítik. Ahol nem jelent hátrányos helyzetet a társadalomban elismerésre méltó anya-szerep ellátása. Ahol az anyaságért anyagi elismerés is jár. A nők és a családok érdekében fellépve, a civil kontroll részeként szervezzük tevékenységünket. Formálni szeretnénk a közösségünket. Esélyt és mozgásteret akarunk adni azoknak a nőknek, akik tenni akarnak önmaguk és társaik helyzetének változásáért, akik számára fontos a társadalmi-politikai élet mélyebb megismerése, akik a helyi közéletben szerepet kívánnak vállalni, de ezt nem a pártok valamelyikéhez kötődve végeznék, mondta többek között az alakuló közgyűlésen az egyesület elnöke.
fideszfrakcio.hu