Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

IKSZ: A kábítószer nem játékszer

A Kendermag Egyesület - felelőtlen módon - a mai napon megrendezésre kerülő margitszigeti rendezvényével népszerűsíti a fiatalok számára a drogfogyasztást, ezért a leghatározottabban tiltakozunk ellene. A kábítószer nem játékszer. Nem koncertek és bulik révén rendezhető a kábítószerkérdés, hanem szakemberek álláspontja alapján kell kialakítani a jogi szabályozást.


Dátum: 2005-05-08 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:50.251406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kendermag Egyesület - felelőtlen módon - a mai napon megrendezésre kerülő margitszigeti rendezvényével népszerűsíti a fiatalok számára a drogfogyasztást, ezért a leghatározottabban tiltakozunk ellene. A kábítószer fogyasztásának reklámozása volt tapasztalható az Egyesület ún. önfeljelentő akciója során is, melynek pár alkalom után vége szakadt, holott a szervezők folytatást ígértek. Az IKSZ az önfeljelentő akció visszásságaira a figyelmet már korábban felhívta.

A kábítószer nem játékszer. Nem koncertek és bulik révén rendezhető a kábítószerkérdés, hanem szakemberek álláspontja alapján kell kialakítani a jogi szabályozást. A Kendermag Egyesület által vitt folyamat sehova sem vezet, csak a társadalom heccelésére alkalmas. A Btk. módosításának jogállami útja nem a koncertszervezés, hanem a szakmai és parlamenti vita.

Az IKSZ szerint a drogok alkalmi kipróbálóit felvilágosítani kell, a függőket kezelni, a kereskedőket pedig szigorúan büntetni.

Ehhez viszont szükség van a kábítószer forgalom büntetőjogi fenyegetettségére. Ha legalizálnák a fogyasztást, ellehetetlenítődne a kötelező kezelés, az egyéni és társadalmi prevenció. Ezért a jelenlegi szabályozás e téren megfelelő.

Minden kábítószer, így a cannabis is okozhat függőséget, és vezethet még keményebb szerek használatához, ezért nem fogadható el a marihuána fogyasztás dekriminalizálása.

Álláspontunk szerint egy igazán hatásos megoldás van a kábítószerkérdésre, és ez a megelőzés. Megelőzés azáltal, hogy támogatjuk a családokat, melyek biztonságot adnak a fiataloknak, és megvédik őket a droghasználattól életük krízishelyzeteiben.

Megelőzés azáltal, hogy támogatjuk a fiatalok értékhordozó közösségeit, melyek szintén segítséget nyújtanak számukra, és visszatartják őket a kábítószertől.

Megválaszolatlan kérdés továbbra is, hogy a Kendermag Egyesület egyre nagyobb szabású rendezvényeinek költségét milyen bevételekből tudja fedezni. Nem világos továbbá, hogy az Egyesület pontosan mit akar módosítani a Btk.-ban, hiszen szövegszerű javaslatot még nem tett.

Budapest, 2005. május 8.

dr. Rétvári Bence

IKSZ elnök

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek