Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsányék ide-oda kapkodnak

A Gyurcsány-kormány a külföldön megbukott programok kritika nélküli átvételével sok embert sodor veszélybe az országban. Az általa korábban leszavazott, és most sajátjaként feltüntetett ellenzéki javaslatokat is későn és rosszul valósítja meg - hangzott el Szijjártó Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-05-08 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:52.658566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány eddigi kapkodása sikertelen

Gyurcsány Ferenc tegnapi bejelentése kapcsán Király Nóra, a Fidelitas szóvivője elmondta, hogy azt remélték, hogy a programcsomag elemei a fiatalok életét jobbá teszik. "De rájöttünk, hogy ez újabb ámítás, illetve nagy részében a Fidelitas két éve bejelentett programját vették át" - tette hozzá.

Mára az ország rendkívül nehéz helyzetben van, válság alakult ki, és úgy tűnik a kormány - amely egyrészt okozója ennek a nehéz helyzetnek - nem találja a kiutat, a helyes megoldásokat, és a helyes válaszokat a kihívásokra - mondta Szijjártó Péter. "A kormány kapkod. Ide-oda kap, csapongva kormányoz. Próbálkozik különböző megoldási módozatokkal. Ez a kapkodás, ide-oda csapongás, azonban mindeddig sikertelen maradt" - tette hozzá. A képviselő aláhúzta, hogy ezzel a kapkodással számtalan embert sodortak már veszélybe, mivel nem gondolnak át döntéseket, nem vesznek figyelembe hatásokat, szakmai véleményeket. "Egy olyan kormány, amelyik a próbálkozásaival, csapongásaival veszélybe sodor embereket, alkalmatlanná válik a feladatára. Mára tehát Gyurcsány Ferenc és kormánya folyamatos próbálkozásával és kapkodásával alkalmatlanná vált Magyarország kormányzására" - szögezte le.

Az MSZP-SZDSZ kormány alkalmatlan az irányításra

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Gyurcsány-kormány az utóbbi időben három fajta módon hoz olyan döntéseket, amelyek veszélybe sodorják az embereket. Elsősorban nyakló és kritika nélkül vesznek át külföldi előírásokat és modelleket. Példaként említette, hogy Magyarország a felsőoktatási törvény kritika nélküli átvételével veszélybe sodorja a fiatalokat. A képviselő a kormány hibájának tartja, hogy a külföldön mára egyértelműen csődöt mondott, és sikertelenné vált programokat kívánnak hazánkban sikerre vinni. "Ilyen például a 100 lépés program. A 100 lépés program Németországban egyszer már egyértelműen megbukott" - tette hozzá. "Mitől gondolja azt Gyurcsány Ferenc, hogy ami nem sikerült a német szociáldemokrata kancellárnak, az sikerülhetne neki Magyarországon?" - kérdezte. Szijjártó Péter kifejtette, hogy a kormány sajátjaként tüntet fel olyan korábbi ellenzéki ötleteket, javaslatokat, amelyeket annak idején ők maguk szavaztak le, ráadásul ezeket az elképzeléseket rosszul és későn valósítják meg. Emlékeztetett, a Fidelitas 2003 közepén már javasolta, hogy a kormány a frissen végzettek elhelyezkedését támogassa úgy, hogy egy éven keresztül mentesítse a munkaadókat a munkavállalót terhelő járulékok kifizetése alól, de ezt a javaslatot a szocialisták 2003 végén elvetették. "Nem lenne valószínűleg ilyen súlyos a helyzet, ha ezt az ellenzéki ötletet a szocialisták már a benyújtáskor megfogadták volna" - hangsúlyozta a politikus.

A Fidelitas elnöke szerint nem mentesít a hibák alól az, hogy az EU-ban is hasonló arányú a fiatal pályakezdők körében a munkanélküliség. Szijjártó Péter leszögezte, ha egy kormány azzal takarózik, hogy valamiben a helyzet az Európai Unióban ugyanolyan rossz, mint amilyen rossz Magyarországon, akkor az a kormány alkalmatlan az ország irányítására. Arra miniszterelnöki felvetésre - hogy egyszerűsítenék a közteherviselést többek között a sportolók számára - Szijjártó Péter azt válaszolta, hogy az amúgy is túl sokáig sportminiszteri székben ülő Gyurcsány Ferencnek erre korábban meg lett volna a lehetősége, de akkor semmit sem tett.

Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek