Megemlékeztek a siófoki tragédiáról
A siófoki vasúti átjáróban két évvel ezelőtt történt 33 halálos áldozatot követelő autóbusz-balesetben életüket vesztett német turistákról emlékeztek meg a Balaton-parti városban. A baleset helyszínén, ahol ma már a fényjelzés mellett fél-csapórudas sorompó is figyelmezteti az áthaladókat a vonat érkezésére, koszorút helyeztek el a MÁV Rt. vezetői.
Dátum: 2005-05-08 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:53.549416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utóbbi tíz évben több mint ezer baleset történt vasúti átjárókban, és 400-an meghaltak. A 2003-ban történt siófoki baleset óta csaknem száznegyvennel több fél-csapórúddal felszerelt vasúti átjáró van az országban, a balesetek száma azonban nemhogy csökkent, hanem nőtt. A múlt évben 14-en vesztették életüket vasúti átjáróban történt balesetben, az előző évben 12-en.
Forrás: MTI
fideszfrakcio.hu